Fashion&Beauty

Világversenyen győzhet Sarka Kata szépségkirálynője

Pető Laura nagyszabású nemzetközi versenyen indul a koronáért.

Pető Laura újabb koronáért indul

Június 18-án tartották a 2017-es Magyarország Szépe verseny döntőjét, ahol 16 lány közül került ki a győztes. Az idei Miss World Hungary Koroknyai Virág lett, az első udvarhölgynek Viczián Viktóriát, másodiknak pedig Pető Laurát választották. Így Virág képviseli majd hazánkat a világversenyen, azonban Laura sem bíz semmit a véletlenre, és újabb koronáért indul. A gyönyörű lány jelenleg a Top Model of the World nemzetközi megmérettetésén van, aminek július 14-én pénteken lesz a döntője az egyiptomi El Gounában. Laura jó esélyekkel indul az első helyért, ezt a Magyarország Szépe tulajdonosa, Sarka Kata is megerősítette.

Laura győzni szeretne utolsó versenyén

Laura már két hete kint van Egyiptomban, és annak ellenére, hogy bár családja és szerelme sem lehet vele, jól viseli az egyedüllétet, a versenyen pedig új barátságokra tesz szert. Hotelszobáján például a montenegrói lánnyal osztozik, akivel nagyon jól kijönnek.

Sűrű a verseny programja

Laura egyébként nem unatkozik, hiszen a nívós rendezvényt különböző protokoll programok és fotózások színesítik nap mint nap. Egy-egy este azért kikapcsolódásra is lehetőségük nyílik a lányoknak, amikor kipihenhetik a verseny fáradalmait.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Fotók: Instagram/peto_lauraa

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.