Magyar sikertörténet - interjú Mojzes Dórával

Kiemelkedő eredményeket értél el eddigi pályafutásod alatt: a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete első díjjal értékelte a diplomamunkádat, a New York-i Divathét keretein belül mutattad be a 2011-es tavaszi/nyári kollekciódat, idén pedig a Glamour magazin Women Of The Year gáláján és a Fashion Awards-on is megkaptad az Év Divattervezője díjat. Egy fotósorozaton Tyra Banks a te ruháidat viselte, és Rihanna stylist csapata is megkeresett már. Mely sikereidre vagy a legbüszkébb és milyen célok lebegnek még előtted?
Dóra: A legbüszkébb arra vagyok, hogy viszonylag rövid időn belül sikerült a köztudatba kerülnöm, hiszen 2008-ban diplomáztam és 2009-ben alapítottam saját brand-emet. Nagyon az elején vagyok még a dolgoknak, úgyhogy nehéz arról beszélni mire vagyok a legbüszkébb. Remélem, még nagyon hosszú ideig ezt fogom csinálni és még nagyon sok minden vár rám!
Kedveled Alexander McQueen és Viktor and Rolf munkáit. Mi az, ami ezeknek a tervezőknek a munkájában vagy munkásságában megfog?
Dóra: Az, hogy ők is inkább művészi szemmel próbálnak a ruhákhoz nyúlni, és nem a hordhatóság az elsődleges szempont. Sokszor olvasom blogokon hogy „mi értelme van hordhatatlan ruhákat készíteni?” Szerintem nagyon sok értelme van! Például az, hogy erre figyelnek föl az emberek, ezeket a ruhákat választják be videoklipekbe, magazinokba és nem az, az elsődleges cél, hogy lemenj benne az utcára! Persze az ilyen ruhák mellett minden tervező készít hordható ruhákat is. Szerintem meg kéne már végre tanulni, hogy mi a különbség az utcai viselet és a couture között!
Mi a véleményed a hazai divatról és divatéletről?
Dóra: Tervezőből nincs hiány szerintem: sok alternatíva közül tudnak választani a kedves vásárlók. Ami nagy előny, hogy a magazinok nagyon sokat segítenek abban, hogy a ruháinkat szélesebb körben is megismerjék. Az átlagember öltözéke Magyarországon még mindig nagyon távol van attól, mintha nem is olyan messze, például Bécsben mennénk ki az utcára körülnézni, hogy öltöznek az emberek.
Kik tartoznak a vásárlóközönségedbe?
Dóra: A vásárlóközösségem teljesen vegyes: 15 éves kortól kezdve 45 éves korig vannak vásárlóim. Sok ruhát készítek egyedi megrendelésre is: esküvői ruhákat, alkalmi ruhákat, és egyre több férfi megrendelőm is van!
Abodi Dórával megnyitottátok a Showroom R9-et. Mesélnél róla?
Dóra: 2010 decemberében nyitottuk meg az üzletünket a Ráday utcában. Dórával már régóta fontolgattuk, hogy közösen vágunk bele egy ilyen dologba, aztán jött ez a lehetőség és éltünk vele! A Showroom-ban az aktuális kollekciókon kívül, régebbi kollekciók darabjai is megtalálhatóak, valamint egyedi rendeléseket is felveszünk.
Mikor és hol lesz a következő bemutatód, ahol a közönség megtekintheti ruháidat?
Dóra: Itthon az októberi Marie Claire Fashion days-en mutatjuk be először a 2011-2012-es őszi kollekciót!
Készülsz valamilyen meglepetéssel az őszi/téli kollekcióval kapcsolatban?
Dóra: Az őszi kollekciómban visszatértem a szokásos Mojzes Dóris vonalhoz és hangulathoz, ugyanis a nyári kollekciómmal tettem egy kis kitérőt - kísérleteztem egy picit a színekkel, de úgy gondolom, hogy a fekete szín és a melankólikus hangulat közelebb áll hozzám. Az inspirációim között volt Marlene Dietrich és egy kis hollywood-i feeling, Dart Moul (Star Wars-ból), a szokásos rock'n'roll hangulat és az apokalipszis 2012 (nevet).
A magánéletedről nem sokat hallani. Párkapcsolatban élsz?
Dóra: Igen, Bence formatervező, sokszor inspiráljuk egymást...


























