Kate Moss 22 éves lánya olyan pucérfelsőben mutatkozott, hogy csak pislogunk

Kate Moss lánya, a szintén sikeres modellként tevékenykedő Lila a minap magára öltött egy merész, egyben elképesztően dögös átlátszó felsőt, amely remek rálátást biztosított csodás alakjára.
Mindenki csak őt bámulta
Kate Moss a ’90-es évek egyik legmeghatározóbb szupermodelljeként vonult be a divattörténelembe: ikonikus külsejével, stílusával teljesen új irányt szabott az iparágnak, emellett a kifutók, valamint címlapok állandó szereplője volt, és karrierje során rengeteg emlékezetes pillanatot élt meg – mindezekből pedig rengeteget örökölt gyönyörű lánya is. A 2002. szeptember 29-én született Lila Grace Moss Hack lassan, de biztosan lépdel édesanyja nyomdokaiban, és ma már saját jogán is egyre nagyobb elismerést vív ki magának a divatvilágban. Lila mindössze 13 éves volt, amikor édesanyjával közösen szerepelt a Vogue Italia 2016-os „Love” témájú címlapján, és ezzel megkezdődött a saját útja a reflektorfényben. Lila modellkarrierje azóta is folyamatosan ível felfelé: már dolgozott a Marc Jacobs, a Miu Miu, a Fendi és a Versace kampányaiban, sőt, több alkalommal is végigsétált a legnagyobb divatbemutatókon. A kifutón való debütálása 2020 októberében történt, amikor megnyitotta és zárta a Miu Miu tavaszi-nyári show-ját a párizsi divathéten – éppúgy, mint édesanyja annak idején. Azóta számos címlapfotózáson, kampányban és rangos eseményen tűnt fel, 2021-ben pedig édesanyjával együtt lépett kifutóra a Fendi haute couture bemutatóján, majd közösen debütáltak a 2024-es Victoria’s Secret Fashion Show-n is. A fiatal manöken időközben beiratkozott a neves Parsons School of Design-ra, ahol divattervezést tanul – ezzel is jelezve, hogy hosszú távon, több szinten is jelen kíván lenni a divatiparban. A szépséges modell életében azonban nemcsak a reflektorfény és a csillogás van jelen: gyerekkora óta 1-es típusú cukorbetegséggel él. A betegségről egy „Diary of a Model” című videóban beszélt őszintén, amelyet a Vogue YouTube-csatornájára készítettek – mint elmondta, eleinte sokkolta a diagnózis, de mára megtanult együtt élni vele, sőt, még humort is visz a helyzetbe: „Robotnak hívom magam a kis kütyüimmel” – mesélte mosolyogva. Sőt, emlékezetes, milyen bátran és nyíltan vállalta inzulinpumpáját is a kifutón, amikor 2021-ben a milánói divathéten vonult végig – ez a bátorság és önazonosság teszi őt nemcsak izgalmas divatikonná, hanem valódi példaképpé is. Lila a minap ismét bebizonyította, hogy ha valakinek, neki valóban a reflektorfényben van a helye – most egy merész, áttetsző, szexi felsőben mutatkozott a nyilvánosság előtt, és ezzel újra minden szem rá szegeződött. Galériánkban megmutatjuk, milyen lehengerlően nézett ki:
Leadfotó: Jed Cullen/Dave Benett/Getty Images for Donna Karan New York
Forrás: Harper's Bazaar































