Fashion&Beauty

Marton Adri karácsonyi tippje - Így töltődj fel, hogy ne csak a rohanásról szóljon az ünnep!

December, az év utolsó hónapja és egyben az évnek a búcsúztatása is. Ahogy közeledik a karácsony és a szilveszter jól esik kicsit megpihenni és önmagunkkal, illetve a szeretteinkkel törődni. Ennivaló bloggerünknek, Marton Adriennek is az ünnepre való készülődésről és a feltöltődésről szól ez a hónap, így arról mesélt Nekünk hogyan is tölti a sűrű forgatások után a decembert. (x)

Az ősz mozgalmasan telt számodra, számos dologban kellett helyt állnod. A december már inkább a pihenésről szól?

Mondhatni igen. Bár decemberben is lesz munkám bőven, de ilyenkor mindig szakítok időt magamra és a családomra is, hiszen az egész éves hajtás után kell egy kis feltöltődés. A két kisfiam, Maxim és Noel a Mikulást és a karácsonyt igazi gyermeki lelkesedéssel várja, így ebben az évben is az a célom, hogy varázslatossá tegyem nekik az ünnepeket. Együtt készítünk díszeket, sütünk, főzünk és élvezzük a közös pillanatokat. A férjem is igazi karácsonyimádó, így mondhatni a december az egyik kedvenc családi hónapunk.

Te hogyan töltődsz fel ilyenkor?

Nőként szeretek a külsőmmel foglalkozni, így örülök, hogy most végre több időm marad erre. A kedvenc szépségszalonomba is ellátogattam, egy kis évvégi felfrissülésre. Ilyenkor teljesen kikapcsolódom pár órára és kiélvezem a szépülés pillanatait. Egy új kezelést is kipróbáltam, Babor termékekkel, amelyek által az arcom teljesen megújult. Az összetevőknek hála, a bőröm rugalmasabb, élettelibb és kisimultabb lett. A sok smink, a forgatások, az időjárás bizony nyomot hagyott rajta, de már egy kezelés után sokkal szebb az állapota. Annyira megkedveltem a termékcsaládot, hogy idén én is súgtam a Mikulásnak mit szeretnék, nemcsak a fiaim…

A fiaidnak mivel készül a Mikulás?

Természetesen Mikulás csomaggal, ami telis-tele van egészséges finomságokkal. Jól viselkedtek az idén, így szerintem a virgács kimarad a kiscsizmából. Ezenkívül hagyomány nálunk az adventi naptár, amibe persze azért csokoládé kerül, mint minden gyereknél. Kivételesen egy adventi naptár most már az én polcomon is díszeleg, melynek a tartalma ugyan nem ehető, de az élmény számomra ugyanaz, mint nekik a csokis verziónál.

Milyen adventi naptár?

A Le Salonban most Babor ampullás adventi naptárat lehet vásárolni, így természetesen a kezelés sikeressége után én is beszereztem egyet. Kicsit visszahozta a gyermekkorom emlékeit csak éppen új köntösben. Én is izgatottan várom, hogy nyitogathassam az ablakokat, akárcsak a fiaim. Ajándéknak is szuper ötlet, a barátnőimet már megleptem vele, így most mindenki nosztalgikus hangulatban számolja vissza a napokat egészen karácsonyig.

Oldalak

Fashion&Beauty
Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...