Senki nem viseli úgy a kis feketét, mint Gal Gadot: tökéletes volt benne

Gal Gadot alakja négy gyermek után is tökéletes, amit a klasszikus, testhezálló kis fekete ruha csak még jobban kihangsúlyoz.

Ragyogóan nézett ki

Gal Gadot karrierje 18 évesen kezdődött, amikor megnyerte hazájában a Miss Israel 2004 szépségversenyt, majd két évet szolgált az izraeli hadseregben mint fitnesz- és felkészítő edző, ezt követően pedig joghallgató lett, emellett modellkedéssel is foglalkozott. Az áttörést a 2009-es Halálos iram című alkotás hozta el számára, ugyanis ekkor alakította első nemzetközi filmszerepét, a világ pedig pillanatok alatt felfigyelt rá, számára pedig nem volt megállás a csillogás felé vezető úton. Azóta A-listás sztárrá vált, sikert sikerre halmoz, miközben a magánélete is irigylésre méltó: férjével, Yaron Varsano izraeli ingatlanfejlesztővel 17 éve élnek boldog házasságban, s már négy közös gyermekük van. Utóbbi egyébként egyáltalán nem látszik meg a színésznőn, ugyanis még mindig olyan bomba az alakja, mint mikor debütált a nyilvánosság előtt, ezt pedig jól bizonyítja az is, hogy egy testhezálló ruha is úgy mutat rajta, mint az álom. Galériánkban megmutatjuk, milyen csinos volt nemrég az imádott Wonder Woman:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...
Utazás
Azt hihetnénk, hogy az autók ellopása, mint bűnözési forma már kezd kikopni, de egyáltalán nem.
Lifestyle
Ha szőrös vagy tollas kedvencekkel osztod meg az otthonodat, a takarításra bizony nem ugyanazok a szabályok érvényesek, mint alapból. Nagyon nem mindegy ugyanis, milyen tisztítószereket használsz a...
Egészség
Sok diáknak nagyon nehezen megy az átállás, hogy ismét korán fog csörögni az ébresztő.