Christie Brinkley 69 évesen is maga mögé utasítja a fiatalokat: álomszép vörös ruhában partizott, minden szem rá szegeződött

Christie Brinkley megannyi alkalommal bebizonyította már, hogy a vonzerő és a nőiesség korántsem a kor függvénye. Elég csak egy pillantást vetnünk legfrissebb fotóira: az egykori szupermodell már 69 éves, de alig néz ki 40-nek.

Nem fog rajta az idő

Christie Brinkley a hetvenes évek elején robbant be a köztudatba, miután egy amerikai fényképész, Errol Sawyer felfigyelt rá egy párizsi postahivatalban. A férfi felajánlotta, hogy készít róla néhány képet, s miután egyértelművé vált számára, hogy a fiatal lány erre a pályára született, bemutatta az Elite Model Management ügynökségnek – hamarosan az egész világ megismerte Christie nevét, akit mesésebbnél mesésebb munkákra kértek fel. Kivételes karrierje során olyan ikonikus magazinok címlapján pózolt, mint a Playboy, a Men's Health, a CoverGirl vagy az Allure, nem beszélve arról, hogy a legnagyobb luxusmárkák arcaként láthattuk viszont. Ma már a hatvanas éveiben jár, amit egyébként nem mondanánk meg róla, hiszen továbbra is fantasztikus formában van, ráadásul alakját a huszonévesek is megirigyelhetik – mindezt nemrég egy egyszerű, ám rendkívül sikkes outfittel is alátámasztotta. Galériánkban megmutatjuk, milyen káprázatos volt a híresség:

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az 53 esztendős Naomi Campbell tinédzserkora óta a köztudatban van, legelső munkáira pedig ma már csak kevesen emlékeznek – cikkünkben most visszautazunk az időben, és felidézzük, hogyan festett a híresség karrierje kezdetén.

Leadfotó: Justin Stephens via Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
Salvador Dalí nemcsak a szürrealizmus egyik legismertebb alakja volt, hanem különös szokásairól is híressé vált. Az alvás és ébrenlét határán töltött néhány pillanatot állítólag tudatosan használta...
Lifestyle
Ilyen véleménnyel van a magyar rántott húsról egy argentin, akiknél egészen másképp készül el a fogás.
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...