Charlène a legnagyobb sztárokat is lealázta: mindenki tátott szájjal bámulta a monacói hercegnét

Még mindig nem tértünk magunkhoz Charlène hercegné legutóbbi outfitjétől: II. Albert felesége megtalálta a stílusához legjobban passzoló szerelést, amiben pont úgy ragyogott, mint a legfényesebb csillag az égen.

Pazar megjelenés

Szent Dévote a keresztény hit tisztelt alakja, s mint Monaco védőszentje, személyének ma is meghatározó szerepe van a városállamban. Ünnepnapján, január 27-én este, rengetegen vesznek részt a szentmisén és az egyéb kísérő programokon – ilyenkor fáklyás felvonulásra, áldásra, halotti máglya meggyújtására, valamint tűzijátékra is számíthatnak a résztvevők. Az ünnepség természetesen idén sem maradt el, ahonnan az uralkodó, II. Albert és felesége, Charlène sem hiányozhatott; a házaspárt gyermekeik társaságában kapták lencsevégre, azonban a legtöbben főként a hercegné láttán kapták fel a fejüket, ugyanis olyan bámulatos szettben pompázott, amilyet egyhamar biztosan nem fogunk elfelejteni. Galériánkban megmutatjuk, milyen gyönyörű volt a monacói előkelőség:

Jó hangulatban érkezett Szent Dévote ünnepségére szombaton a monacói hercegi pár: II. Albertről és Charlène-ről akkor sikerült néhány fotót készíteni, amikor megjelentek a Szent Miklós-székesegyház előtt.
Kattints a további képekért!

Gyönyörűen festett Charléne hercegné a monacói királyi család egyik legutóbbi hivatalos eseményén, ahol a Louis Vuitton vadonatúj kreációjában nyűgözte le a közönséget.

Leadfotó: Stephane Cardinale - Corbis/Corbis via Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
Álmos vagy egész nap, pedig elvileg eleget aludtál? A délutáni kávé már nem segít, és gyakran elbóbiskolsz megbeszélések alatt? Lehet, hogy nem lustaságról van szó, hanem a tested kétségbeesett...
Lifestyle
Az egyszerű, könnyen megjegyezhető számsorral gyorsan kiiktathatod a streamingplatform egyik legzavaróbb problémáját.
Utazás
Közel van hozzánk, és sokkal kedvezőbb árakat is kínál, mint a népszerűbb, de zsúfoltabb nyugati desztinációk.
Sztárok
Meglepő, mégis szomorú részletek derültek ki II. Erzsébet és Harry hercegék kapcsolatáról: egy királyi szakértő szerint a néhai uralkodó annyira tartott a sussexiektől, hogy soha nem volt hajlandó...
Egészség
Ez a színes, gyümölcsös ital nemcsak ízletesnek tűnik, hanem olyan ígéretekkel kecsegtet, mint a jobb hüvelyi szag, kevesebb fertőzés, sőt, fokozott szexuális vágy.
Lifestyle
Ha már eddig is idegesítettek a különböző YouTube-videókat megakasztó reklámok, akkor most ki fogsz akadni: nemsokára minden eddiginél megosztóbb újítással rukkol elő a Google videós platformja.