Fashion&Beauty

Ajakápolás lépésről lépésre

Sokszor képesek vagyunk megfeledkezni ajkunk ápolásáról, pedig meghatározó szerepe van az arcunk összhatását illetően. A száraz ajkak elronthatják az egész megjelenésünket, míg a hidratált ajkak képesek kiemelni minket a tömegből.

Igaz, hogy az ajkak veszítenek vonzerejükből a kor előrehaladtával, illetve a túl sok napozás és más külső tényezők is szerepet játszhatnak ebben, de megfelelő odafigyeléssel könnyen segíthetünk ezen a helyzeten.

Radírozzunk
Fontos szem előtt tartani, hogy az ajkak a bőrradírozástól válnak igazán simává. Ezt egyszerűen egy fogkefe használatával is elérhetjük, elég ha csak a fogkefe sörtéjével átdörzsöljük az alsó, illetve felső ajkainkat. A fogkefe helyett választhatunk valamilyen ruhát is, amit meleg vízbe mártunk és szépen lassan átdörzsöljük vele az ajkainkat.

Kondícionálás
Ha még szebb ajkakat szeretnénk, akkor miután átdörzsöltük az érzékeny bőrfelületet vigyünk fel valamilyen kondicionáló krémet, ami úgy lesz a leghatásosabb, ha egész éjszakára fent hagyjuk, majd reggel lemossuk.

Mézzel a szárazság ellen
Ha a hűvös szél miatt gyakran túl cserepes a szánk, akkor egy kevés kis mézzel könnyen segíthetünk a helyzeten. Kenjünk be a szánkat vele vékonyan és hagyjuk hatni 15 percig, majd mossuk le. A mézben rengeteg olyan tápláló anyag van, ami segít a bőr regenerálásában.

Sok víz
Jó megoldás, ha el akarjuk kerülni a száraz ajkakat, ha egy-két óránként megiszunk legalább egy pohár vizet. Erre különösen fontos odafigyelni, mivel ahogy öregszünk a szövetek nedvesség visszatartó képessége csökken, így megnőhet a kiszáradás veszélye is.

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.