A FENDI egy extravagáns brit csavarral indította a milánói divathetet

Tegnap hivatalosan is megkezdődött a milánói divathét, ahol a FENDI 2024-es őszi/téli kollekciójában a "londoni nemtörődömség" találkozott a "római szabadságjogokkal".

Asszimetrikus szabásvonalak különböző művészeti stílusokkal

A márka tervezője és kreatív igazgatója, Kim Jones számára az inspirációt a divatház 1984-es archívumából származó vázlatok adták, amely London eltérő szubkultúráira emlékeztette. „Ebben az időben volt a Blitz Kids, a New Romantics, a munkaruházat, az arisztokratikus stílus, valamint megjelentek a japán tervezők is” – emlékszik vissza. „Ez volt az a pont, amikor a brit szubkultúrák és stílusok globálissá váltak. Az új romantika korszakának néhány nagy neve a 2024-es őszi/téli kollekcióban is megjelenik – a rózsaszín flitteres pöttyök például a híres előadóművészre és tervezőre, Leigh Boweryre utaltak, aki előszeretettel használta ezeket a jellegzetes mintákat.

A "londoni nemtörődömség" és a "római szabadság" találkozása

Az új kollekció az 1980-as éveknél távolabbra is mutat. Míg a múlt szezonban Jones-t a klasszikus római szobrok inspirálták, addig ennél a kollekciónál a "Szeplőtelen Fogantatás" szobor képe jelent meg pulóvereken, ruhákon és a szoknyákon. Ez a kollekció a „könnyű öltözködésről szól, ahol a "londoni nemtörődömség" találkozik a "római szabadsággal” - mondta a tervező. A szabadságot talán legjobban a bőr lovaglócsizma testesítette meg, amelyben a modellek a kifutóra léptek. A márka a kiegészítőkön keresztül egy kis humort is csempészett a kollekcióba, az ikonikus bőr bagett-táskákon lévő nyalókatartók révén – amelyek Silvia Venturini Fendi keze munkáját dicsérik.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kattints a galériára és tekintsd meg a FENDI 2024-es őszi/téli kollekciójának leglátványosabb darabjait.

Lead kép: Getty Images, forrás: Vogue, Grazia

Ahogyan azt már megszokhattuk, az amerikai divattervező, Thom Browne mindig meglehetősen drámai és meghökkentő divatbemutatókkal kápráztatja el a közönséget. Ez most sem volt másképp, a tervező új kollekciójával a híres költő, Edgar Allan Poe előtt tisztelgett.

Oldalak

Sztárok
Szigeti Zsófi, művésznevén Solére őszintén mesélt arról, hogy szakember segítségét és szigorú napi rutint is igénybe vesz ahhoz, hogy mentálisan elbírja az X-Faktor forgatásaival járó folyamatos...
Lifestyle
Sokatmondó archív felvétel látott napvilágot Vitézy Dávidról, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a szakember már egészen fiatalon is rendkívül határozott, céltudatos és kiforrott jövőképpel...
Home&Design
Egy ideje szinte mindenhol ugyanazokat a bézs, krém és törtfehér enteriőröket látjuk, most azonban úgy tűnik, a lakberendezés kezd beleunni a visszafogottságba. Egyre több karakteres, mély és...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük az érzést: eljön a hétvége, és ahelyett, hogy pihennénk, feltöltődnénk vagy a szeretteinkkel töltenénk az időt, órákon át küzdünk a makacs vízkővel, a zsíros sütővel és a véget...
Fashion&Beauty
Amikor a divatvilág bedob egy újabb szokatlan szabásvonalat, a legtöbb nő reflexből nemet mond. Hordó-nadrág? Barrel-leg pants? Már a neve is olyan, mintha egy fa hordóhoz lenne hasonlatos – érthető...
Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.