Egészség

4 dolog, ami biztosan megváltozik a babavárás ideje alatt

A babavárás talán a legszebb és legcsodálatosabb időszak egy pár életében, hiszen egy új élet van útban. Végre nemcsak pár, hanem egy család lesz két ember addigi egysége. Ám a sok öröm mellett rengeteg olyan változást von maga után, melyeket nem lesz könnyű elfogadni. Főleg a nőknek, hiszen bennük növekszik a magzat, ami minden szempontból kihat a testükre és a lelkükre.

Ezek a dolgok jelentik a változást a babavárás ideje alatt

Valljuk be: a terhességgel járó változások az anyákat érintik a legjobban. Jelentős hatást gyakorolnak a szervezetükre, hangulatukra és a testük működésére. A 9 hónap során számos olyan változás történik, amivel fontos tisztában lenni már a legelején.

  1. Tabu téma, pedig nem kéne annak lennie, hogy a külső és belső nemi szervek mutatják az egyik legnagyobb változást a terhesség alatt. A babavárás előtt a méh nagyjából 50 grammot nyom, ami a terhesség előrehaladtával szép apránként egy kilós is lehet, mérete pedig az ötszörösére képes nőni. A nők vaginája is megváltozik ezalatt, hiszen a méhnyak felé több vér kezd áramlani, amitől kékes-lilás színű lesz és be is duzzad.
  2. A hüvely PH-szintje is más lesz, emiatt megváltozik a szaga. Erre különösen oda kell figyelni, mert egy kismama könnyebben kaphat el gombás vagy éppen bakteriális jellegű fertőzéseket. Maga a test viszont több hüvelyi váladékkal próbál ez ellen védekezni.
  3. A hormonális változások következtében több kiló szaladhat fel, a terhesség vége felé pedig szinte törvényszerű a vizesedés, illetve a hangulatingadozások is gyakoribbak lehetnek.
  4. A kezdeti szakaszban a jellemzőbb, hogy a nő érzékenyebb a szagokra és ízekre, amelynek biológiai háttere is van, hiszen innen tudja egy nő ösztönösen, hogy mi tesz jót vagy éppen rosszat a benne fejlődő életnek. Alapvetően az első trimeszter végén alábbhagy az ételek és a szagok iránti undor vagy vágyakozás.

babavárás fehér csipke ruha fotózás

Milyen hormonális változásokat idézhetnek elő a hormonok?

A terhesség hormonjai egy nő egész testére hatással vannak. Felgyorsul a szív és a vesék működése, a bélrendszer viszont lelassul. Sok kismamánál okozhat székrekedést, puffadást, de a gyomorégés sem ritka. Nagyon fontos a változatos, rostban és vitaminokban gazdag étkezés, illetve a sok víz fogyasztása. Kerüljük a csípős, fűszeres ételeket, a savas és cukros italokat, az alkoholt, a dohányzást és bizonyos gyógyteákat is, amelyek vetélést is okozhatnak, ha nagy mennyiségben fogyasztjuk őket.

Még nem említettük, pedig igen lényeges a progeszteronszint folyamatos figyelése, hiszen a progeszteron a terhesség hormonja. Ez a hormon túlzás nélkül a legfontosabb női hormon, amely a menstruáció zavartalan meglétében és a fogantatásban játszik elengedhetetlen szerepet. A progeszteronhiány fennállása miatt nem valósul meg a beágyazódás és a tüszőrepedés, ezért az orvosok és a tudomány is a meddőség egyik fő okozójának tartják. Ez a hormon az ovulációt követően megnő a szervezetben, és ha a fogantatás sikeres volt, ez a szám már nem megy vissza.

terhes nő ultrahangkép változások várandósság alatt

Milyen tünetekből szűrhetjük le a progeszteronhiányt?

A progeszteronhiány napjainkban kicsit sem számít ritkának. Sok nőt érint, amit a következő tünetekből ismerhetünk fel:

  • barnás folyás vagy vérzés menstruáció előtt
  • fejfájás, migrén
  • a libidószint csökkenése
  • rendszeres szédülés
  • mellek feszülése
  • PMS és a folyamatos stressz érzése

Hogyan lehet kezelni és mik az okai?

A progeszteronhiányt egy egyszerű vérvétellel lehet megállapítani, amit a havi ciklus 21. napján lehet a legpontosabban meghatározni. Ha valóban progeszteronhiányról van szó, akkor gyógyszeres kezelésre lesz szükség, de ettől függetlenül elengedhetetlen a baj okára is fény deríteni. A probléma fennállásához köze lehet a pajzsmirigy alulműködésnek, a PCOS-nek, az inzulin rezisztenciának és, a vesék nem megfelelő működésének vagy a vitaminhiánynak is.

Mire érdemes figyelni a várandósság alatt?

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a teljes kivizsgálás fontosságát. Emellett pedig tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a testünk a lehető legjobb állapotába kerüljön. Sportoljunk, jógázzunk, meditáljunk, illetve hagyjuk el a káros szenvedélyeinket (dohányzás, alkohol, hajnali lefekvések). Együnk több teljes kiőrlésű ételt, és elsősorban az olyan hasznos szénhidrátforrásokat építsük be a táplálkozásunkba, mint a zab és a hüvelyesek, illetve a csokik. Gyorséttermi ételek helyett pedig együnk sok gyümölcsöt és zöldséget.

Fotó: Pexels /Leah Kelley/

Oldalak

Egészség
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.