Egészség

Tandemtúra látássérültekkel a Balaton körül

Augusztus 16-20. között immár harmadik alkalommal vág neki a Mozdulj! Közhasznú Egyesület a Balaton körüli biciklitúrának, amelynek központjában a mozgás áll, valamint hogy egészséges és fogyatékossággal élő emberek fogják meg egymás kezét, és nyissák ki együtt a világot.

A Mozdulj! Egyesület túrája igazi közösségformáló program, ahol látók és látássérültek tandembicikliken – hátul a vakok, elől a látók – sportolva szelik a kilométereket; egymástól tanulva és egymást segítve köthetnek igazi barátságokat.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
„A célunk az, hogy a programok során ne csak elfogadjuk látássérült barátaink fogyatékosságát, hanem megtapasztaljuk és megismerjük, hogyan élnek ők. A közös élményekkel, az olykor elénk gördülő akadályok legyőzésével tanulunk egymástól. Sokan nem is gondolnák, milyen gyorsan össze tud szokni a két fél egy biciklin: a látássérültek hamar felveszik vezetőjük tempóját, ráhangolódnak a másikra, hiszen tekerés közben folyamatosan fenn kell tartani a kapcsolatot” – mondta dr. Tálos Marianna, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnöke.

Harmadszor vágnak neki a 200 kilométeres távnak

Az idei a harmadik év, amikor a Mozdulj! Egyesület csapata nekivág a több, mint 200 kilométeres távnak. Van olyan résztvevő, aki minden évben velük tart. Az egyesületet örömmel tölti el, hogy egyre több emberhez jut el a felhívás: csatlakozzon a különleges programhoz. Míg az első túrán 25 fő vett részt, tavaly már 30 és 35 fő között mozgott a csapat létszáma, és idén is nagyjából ennyi résztvevőre számítanak.

„A táv ugyan hosszúnak tűnik, de még a legkevésbé edzetteknek sem kell aggódniuk, hiszen az első nap 70, aztán 45, majd 40, és végül 65 kilométert teszünk meg. Egyszerre tehát nem megerőltető, és akik útközben fáradnak el, azoknak lehetőségük lesz a kísérő autók valamelyikébe átülni” – teszi hozzá Tálos Mónika, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület titkára.

Múzeumokat is útba ejtenek

A tandemezés mellett múzeumokat is útba ejt a csapat, meglátogatják az első túrán ültetett emlékfákat és persze a balatoni fürdés sem marad ki. A Mozdulj! Egyesület különlegességgel is készül: a Balatonalmádi Borfesztiválon egy fél órás műsort adnak. A közönséget Kanyó Zsolt paralimpikon köszönti, majd az esemény arca, Krizbai Teca énekel, végül Sas Sándor paralimpikon adja elő „Indulj el!” című dalát, ami egyben a program indulója, és elhangzik az egyesület által hirdetett „Pillanat varázsa” című versíró pályázat győztes szerzeménye is.

„Azért, hogy mások is megtapasztalják a tandemtúráinkon átélt élményeket, egy felhívást indítottunk a hozzánk hasonló szervezeteknek. Szervezzenek olyan programot, amelynek keretében fogyatékossággal élők és egészségesek közös sportolás révén szerezzenek életre szóló élményeket” – tájékoztat dr. Tálos Mariann.

A tandemeken még van kiadó hely, az egyesület várja a lelkes útitársak jelentkezését!

További információ: mozduljegyesulet.blog.hu; [email protected], 06/30-9362-798, 06/20-359-6259.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Oldalak

Egészség
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...