Egészség

Az addiktológus szerint nem mindenkinek ajánlott a száraz november

Van, akinek árthat az alkoholmegvonás

A statisztikák szerint az alkoholisták száma Magyarországon hétszázezer és egymillió közé tehető. Utóbbi egy felső érték, amelyben a veszélyeztettek is szerepelnek, vagyis akiknél fennáll szervi elváltozás, a megbetegedés kockázata. A bevitt alkoholmennyiség alapján a szakirodalom szerint a napi 150 grammnyi alkohol fogyasztása szinte biztosan szervi elváltozásokat okoz.

A súlyos alkoholproblémákkal küzdő emberek számára nem ajánlott az azonnali megvonás, mert súlyos elvonási tünetegyüttes léphet fel, amely életveszéllyel jár – mondta az addiktológus főorvos a portálnak. Csak orvosi felügyelet mellett javasolható egy ilyen lépés vagy gyógyszeres kezelés szigorú betartásával otthon, családi körben.

A delirium tremensnek nevezett tünetegyüttes velejárója az izomrángás, remegés, hányinger, mindez végső soron a központi idegrendszer működészavarához vezethet, ritka esetben halállal jár. Legrosszabb esetben a szürkeállományra kiterjedő vérzéses gyulladás alakulhat ki. Csak az alkohol hirtelen megvonása esetén alakulhat ki agykárosodás. Az addiktológus szakember hozzátette: a heroinfüggők vagy más droghasználók esetében nem lehet hasonlóról beszélni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Funk Sándor szerint a száraz november jelentősége abban rejlik, hogy ez egy olyan kezdeményezés, amelyben kevesebb alkoholfogyasztásra sarkallnak, miközben életünk során rengeteg ezzel ellenkező tényezővel találkozunk.

Ezzel az intézkedéssel csökkentenék a hagyományos dohánytermékeket fogyasztók arányát.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...
Lifestyle
Október több csillagjegy számára is valódi fordulópontot hozhat, egyesek előtt pedig olyan ajtók nyílhatnak meg, amelyek eddig makacsul zárva maradtak.
Sztárok
Szigeti Zsófi, művésznevén Solére őszintén mesélt arról, hogy szakember segítségét és szigorú napi rutint is igénybe vesz ahhoz, hogy mentálisan elbírja az X-Faktor forgatásaival járó folyamatos...
Lifestyle
Sokatmondó archív felvétel látott napvilágot Vitézy Dávidról, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a szakember már egészen fiatalon is rendkívül határozott, céltudatos és kiforrott jövőképpel...