Száraz a szemed és szereted a kávét? - Akkor ezt olvasd el a reggeli kávé közben

Hogyan segíthet a koffein szemszárazság esetén?
Azzal a legtöbben tisztában vagyunk, hogy a kávé fogyasztása dehidratációt okozhat, ugyanis a benne található koffein vízhajtó hatású. Minden csésze kávé három pohárnyi vizet von el a szervezettől, vagyis rendszeres fogyasztásával jelentősen csökken szervezetünk vízháztartása. Az Optometry and Vision Science című folyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban a koffeintartalmú italok fogyasztása után 45-90 perccel jelentősen megnövekedett a könnytermelés. Érdekes módon az életkor, a nem és a testtömeg nem befolyásolta az eredményt.
Egy másik tanulmány is hasonló eredményeket mutatott. A kutatók kétszer mérték meg a résztvevők könnyfilmjét: először koffein tartalmú tabletta, majd placebo fogyasztását követően. Ebben az esetben is arra jutottak, hogy a közreműködők könnyfilmje a koffein fogyasztása után volt a legvastagabb.
Bár mindkét tanulmány ígéretes eredményeket mutatott, mégsem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a koffein rendszeres fogyasztása segít a szemszárazság enyhítésében. Egyelőre nem ismerjük a koffein szervezetre gyakorolt hatásait olyan mértékben, hogy hivatalos terápiában javasolhatnák az orvosok. A koffein számtalan módon gyakorolhat negatív hatást is a szervezetünkre, például magas vérnyomás, alvászavar, neurológiai panaszok. Tehát, ha eddig nem ittunk kávét, nem biztos, hogy a száraz szem kezelése miatt érdemes elkezdeni.
Mi a leghatékonyabb megoldás?
A száraz szem a legtöbb esetben megfelelő összetételű, tartósítószermentes műkönnyel, szemgéllel jól kezelhető. Ha elhanyagoljuk a száraz szem problémát szemfelszínünk folyamatosan irritált lesz, ami hosszabb távon akár szöveti károsodáshoz, látásromláshoz vezethet. Krónikus szemszárazság esetén mindenképp érdemes egy szemész szakorvossal konzultálni.
Komoly áttörést érhettek el rákkutatók a betegség gyógyításában. Tizennyolcból tizennyolc betegnél hatásos volt egy új kísérleti rákkezelés.


























