Egészség

Sokkoló állapotok az egészségügyben - Az ellenségednek se kívánd, hogy kórházba kelljen mennie

Szalvéta nem jár, más sem

Ugye nem meglepő? Ha kórházba kell menned, jobb, ha viszel mindent magaddal, mert ott szinte semmit sem kapsz a kezelésen és az ágyon kívül. De azon legalább van ágynemű, azt nem kell neked szállítani. Egyelőre.

"Hoztam szalvétát, ma már szalvétával osztom a reggelit. Csak én adok hozzá, a többiek elszoktak tőle. Nem baj, viszem utánuk, sok helyre kell. „Teát vagy tejet tetszik kérni?” – „Nem lehet mindkettő?” – „Van két pohár?” Nincs. Felírom, holnap viszek poharat is. (..) Felírom megint, mi kellene. Műanyag kanál, pohár, szalvéta fogyóban. Eszembe jut, annyi régi „konferenciás” bögrém van otthon, nem használjuk, holnap beviszem."

Nincs gumikesztyű, gumicső, vérhigító

Lassan a beteg viszi az eszközöket, gyógyszert is, ha normális ellátást akar kapni.

"Nincs gumikesztyű meg gumicső a vérvételhez. Nem tudnak vizsgálni. Most még nem jött meg, vagy már nincs, kérdezem magamban. Hónap eleje van, gondolom, még nem. „Megjött már a Clexane? – kérdezi a másiktól. „Nagyon be kéne már adni egyesbe, hármasba, négyesbe”. Nem jött meg. Kérdezem, mi az. Vérhígító. Betegek már kérdezik, hol van, reggeli közben hallottam én is, akkor se tudtam, mi az"

Zárhatatlan ajtók

Az infrastrukrúra a legtöbb helyen botrányos. Ajtók, kilincsek hiánya, rozoga ágyak, omladozó vakolat.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

"Elszaladok a mosdóba, itt együtt van a beteg-, a látogató-, és egy elhúzható ajtó mögött a nővérmosdó. Nővérmosdót nem lehet bezárni. Kijövök, csap mellett kartondoboz, kézzel ráírva: székletminta. Van is benne egy üveg mintával. Elfordulok, nem jó látvány. Nyilván nincs pénz máshogy."

Vidékről járnak be a nővérek másod-, harmadállásban

Aki nem tud és nem akar elmenni külföldre, kénytelen valahogy itthon boldogulni. Sokan vidékről járnak be a fővárosi intézményekbe.

"Jönnek Siófokról, Ózdról, mindenhonnan. Jönnek, mert ők még nem akarnak külföldre menni. Jönnek, mert idős szüleik vannak. Jönnek, mert így megvan a gyerek iskolai ebédjére való. „Te, itt két nap is van, amikor egyedül vagyok. Ez így hogy lesz?” Nem jön az ózdi nővér? Nem tudják. Nincs beírva. Egyedül 24 beteggel, még ő is megijed, pedig látott ő már mindent"

A Szent László kórház pokoli állapotairól ITT olvashatsz, és közben reménykedj, hogy nem kell soha kórházba menned.

Leadfotó,fotó:Facebook/Szabó Tímea, szabotimea.blog.hu

Oldalak

Egészség
Sztárok
A brit királyi család karácsonya kívülről idilli és meseszerű, a háttérben azonban szigorú rend, évszázados hagyományok és láthatatlan szabályok irányítanak mindent. Ezek közül az egyik Katalin...
Lifestyle
Egy friss Harvard-kutatás szerint az, ahogyan beszélünk, rengeteget elárul a lelki állapotunkról.
Lifestyle
A matrac az otthon egyik leginkább igénybe vett, mégis legelhanyagoltabb darabja, pedig az egészségünk és a közérzetünk múlik rajta. Létezik azonban egy természetes módszer, amellyel vegyszerek...
Lifestyle
A bejelentő közölte, hogy egy tízemeletes ház egyik lakásának ablakában lángokat lát. A tűzoltók azonnal a helyszínre siettek, ám ami ott fogadta őket, arra egyáltalán nem voltak felkészülve.
Lifestyle
Noha csak egyetlen pandát kell meglelned az ábrán, előre borítékolható, hogy keményen meg fogsz majd szenvedni a győzelemért.
Lifestyle
Senki sem várja el, hogy minden tökéletesen sikerüljön egy esküvőn. De amit ennek a nőnek el kellett viselnie azon a napon, amelyet élete legboldogabb napjának remélt, az a kínzással határos!