Egészség

Megtalálhatták az egyik legrettegettebb betegség gyógymódját

Óriási felfedezés lehet

A kór kezelésével általában a dopamin mennyiségét próbálják növelni, ám az agysejtek ilyenkor is tovább pusztulnak. Emiatt a beteg állapota rosszabbodik, és ezt eddig egyetlen gyógymód sem tudta megakadályozni. A mostani brit kísérlet, melyben 62 páciens vett részt, azonban új reményre adhat okot. A részvevők egyik felének egy exenatid nevű szert adtak, a többiek pedig hatóanyag nélküli szert, placebót kaptak. Ezen kívül mindenki a szokásos módon folytatta a gyógykezelését. 48 hét elteltével a placebós csoport állapota rosszabbodott, az exenatidos csoport egészsége azonban változatlan maradt. Sőt, hónapokkal a teszt befejezése után az exenatidot használók még mindig jobban érezték magukat. Tom Foltynie professzor, a kutatók egyike a BBC-nek nyilatkozott a kísérlet kapcsán:

"Ez az első, Parkinson-kóros betegekkel végzett klinikai teszt, ahol ilyen mértékű hatást tapasztaltunk. Megbizonyosodtunk, hogy az exenatid nemcsak elfedi a tüneteket, hanem a kiváltó okokra hat."

Ugyanakkor a professzor hozzátette, hogy bár ennek most örülni kell, de a biztos eredményekhez még további, hosszútávú kísérletekre van szükség.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ráktípusok, amiknek az esélyét drasztikusan csökkenti a sport

Fotó:health365.com.au, Leadfotó:theparkinsonsplace.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Lehet sokaknak elég furcsa ez, de Borbás Marcsi elég jóban van az exével.
Egészség
Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.
Fashion&Beauty
Itt az október, ami egyet jelent: ideje elkezdeni a tervezést, hogy miben hódítotok az idei Halloweenen! Ha kifejezetten páros szetteket kerestek, a legjobb helyen jártok, mivel összegyűjtöttük...
Sztárok
Selma Blair, a Kegyetlen játékok és a Doktor Szöszi színésznője október 11-én akkora botrányt okozott a repülőn, amivel utazott, hogy a New York-i John F. Kennedy repülőtéren őrizetbe vették a...
Lifestyle