Egészség

Egy hétig naponta kétszer szeretkeztünk, döbbenetes, mire jöttünk rá

Minden párnak ki kellene próbálnia.

Szex egy hétig, naponta kétszer

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A Prevention oldalán találtunk egy cikket, amiben egy 43 éves, elvált, háromgyerekes nő mondja el, milyen hatással volt az életére az, hogy egy hétig naponta kétszer szeretkezett aktuális barátjával. Át is adjuk neki a szót, innentől kezdve ő mesél nektek.

„Úgy emlékszem, akkor szeretkeztem utoljára naponta több alkalommal, amikor megpróbáltam teherbe esni. Nem kívántam, de muszáj volt. Most persze teljesen más a helyzet. A barátom, Mario és én általában hetente háromszor-négyszer hancúrozunk, úgyhogy a napi duplázás jelentős változásnak ígérkezett. Nem mondtam el neki, mire készülök, csak belevágtam. Íme, az eredmény!”

Hétfő

A gyerekek az apjuknál voltak, Mario pedig nálam maradt. Reggel úgy döntöttem, meglepem a zuhany alatt. Még soha nem huncutkodtunk így, de mindig is ki akartam próbálni. Remekül sikerült, rendkívül jó hangulatban indultunk el dolgozni. Este színházba mentünk, a darab közben pedig a férfiasságára tettem a kezem - persze sötét volt, senki sem látta. El se hiszem, de ezután a szünetben kimentünk a mosdóba és szexeltünk. Ez is első alkalom volt számomra, de hihetetlenül élveztem.

Kedd

Amikor reggel felébredtem, nem igazán kívántam a szexet - ami érthető is, hiszen tegnap kétszer is csináltam. Elkezdtem maszturbálni, de a vaginám elég száraz volt. Este vacsi után még leültünk Marióval filmet nézni. Egy kis idő múlva bolondozni kezdtünk, majd a hálóban kötöttünk ki: szeretkeztünk. Rengeteg síkosítót használtunk, így nem volt gond.

Lapozz, a cikk folytatódik a következő oldalon!

Fotó: prevention.com

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Egészség
Lifestyle
Egyre többen kezdenek el készülni a télre, de vannak tűzifák, amikből eleve nem kellene bespájzolni.
Utazás
A tokiói tojásos szendvicsektől a görög tejtermékes hűtőkig a külföldi szupermarketek folyosói az utazások egyik legmeghatározóbb, legfontosabb és legkedveltebb élményévé váltak. A látogatók ma már...
Lifestyle
A többség nehezen akart átváltani Windows 11-re, és vannak, akik még mindig a 10-et használják.
Lifestyle
A fiók mélyén porosodó régi router még jól jöhet, ha otthonod bizonyos pontjain állandóan akadozik az internet.
Sztárok
David Copperfield egyik meghökkentő mutatványa az volt, amikor a levegőben repkedett, és nem úgy, hogy repülőre szállt.
Lifestyle
Az Európai Bizottság új lakhatási javaslatot tett le az asztalra, ami budapesti és a balatoni ingatlanokat is érintheti.