Nyári fülbetegségek: a hallójárati gyulladás és a fülkürt hurut

Sokan tartanak a szteroidos orrspraytől

Amint azt Dr. Pataki Zsolt kiemelte, a szteroidos orrspraytől valamiért sokan hallani sem akarnak, holott ezek a készítmények rendkívül hatásosak a fenti esetekben. Ha valaki az előírásnak megfelelően alkalmazza ezeket a készítményeket, akkor csak lokális hatást fejt ki, és a legtöbbször maximum egyszerű orrszárazság az egyetlen mellékhatásuk, amit vitaminos orrolajokkal vagy orrkenőcsökkel egyszerűen orvosolhatunk.

Nem árt tudni ugyanakkor, hogy a szteroidos orrsprayk hatása nem azonnal érződik. A kezelés megkezdésétől kezdve akár 3-5 napra is szükség lehet ahhoz, hogy kifejthessék hatásukat, addig pedig szükség lehet mellette hagyományos orrspray alkalmazására is.

Dr. Pataki Zsolt tanácsa:

A fül-orr-gégész szakorvos szerint a szteroidos orrsprayre való átállás a következők szerint történjen:

  • Az első öt napban használni kell a hagyományos orrsprayt is. Minden befújás után várjunk 5-10 percet, majd ha az orrjárat felszabadult, akkor fújjuk be a szteroidos változatot.
  • A hatodik naptól a hagyományos orrspray teljesen elhagyható, és átállhatunk kizárólag a szteroidos típus alkalmazására.

Ha a problémáink visszatérnek, keressük fel kezelőorvosunkat kontrollvizsgálatra! Előfordulhat ugyanis, hogy a szteroidos orrspray mellett más gyógyszerre, például antihisztaminok szedésére van szükség, ami szintén segíthet az orrnyálkahártya duzzanat és a fülkürt hurut kezelésében.

nyári fülbetegségek repülőn

A fülkürt hurut tünetei hasonlítanak a repülőutak során tapasztalható fülpanaszokhoz

Mivel manapság nagyon sokan utaznak nyaralni repülőgéppel, ezért fontos a témához kapcsolódva erről a jelenségről is beszélni. A repülőutak során ugyanis hasonló fülpanaszok tapasztalhatók, mint ami a fülkürt hurut kapcsán jellemző tüneteket produkál. A repülővel történő fel- és leszálláskor ugyanis a külső légnyomás dobüregi nyomást idéz elő.

Ebben az esetben arról van szó, hogy a külső légnyomás jellemzően sokkal gyorsabban változik, mint ahogyan ahhoz szervezetünk belső kiegyenlítő mechanizmusa alkalmazkodni tudna. A legintenzívebb panaszok landoláskor jelentkeznek, és gyakran hajlamosak a páciensek összekeverni a tüneteket a fülkürt huruttal.

Illetve még veszélyesebb ennek a fordítottja, ha egy a nyaralás során összeszedett hurutot napok múltán is a repülőút hatásának vélünk, és csak késve jutunk el orvoshoz.

Így tehetjük elviselhetőbbé a fülünk számára a repülőutat

Amennyiben tudjuk magunkról, hogy a fülünk nagyon érzékeny a repülőútra, illetve gyakran szenvedünk fül-orr-gégészeti problémáktól, akkor érdemes felkészülni a fel- és leszállásra néhány egyszerű praktikával.

Dr. Pataki Zsolt szerint ilyenkor az a cél, hogy kiegyenlítésre kerüljön a nyomás a fülben. Felszálláskor a leeső légnyomást úgy tudjuk a legjobban kompenzálni, ha gyakran nyelünk, hiszen ezzel gyakorlatilag a középfülben maradt felesleges levegőt – ami kellemetlen nyomást eredményez – egyszerűen leengedjük. Hasonló praktika felszálláskor, ha cukorkát szopogatunk vagy folyamatosan rágózunk.

A landolás ennél jellemzően jobban megterheli a fület, hiszen a külső légnyomás emelkedése mellett a dobhártyánk mögött az alacsony légnyomás lesz a jellemző. Minél gyorsabban száll le a pilóta, annál nagyobb mértékű lesz a nyomáskülönbség, amit a nátha vagy a meghűlés tovább nehezíthet. Ilyen helyzetben a dobüregben található hajszálerek kitágulnak, és egyfajta vákuumhatás jön létre, aminek hatására savóval telik fel a középfül.

Ez nemcsak kellemetlen füldugulást, hanem sokaknál nagyon erőteljes, maradandó fájdalmat okozhat. A leszálláskor tehát az a cél, hogy növeljük a nyomást a középfülben, amivel igazodhatunk a külső légnyomás emelkedéséhez. Hatásos lehet, ha a befogott orrunkat erőteljesen megfújjuk, de megfázás esetén mindenképpen alkalmazzunk gyors hatású orrsprayt, ami rövid időn belül képes mérsékelni a kellemetlenségeket.

Lead fotó, fotók: 123rf.com, Pexels /Ready Made, Harry Cook/

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.