Egészség

A nátha segíthet kivédeni a Covidot – De csak ennél a csoportnál

Nem elég a nátha védelmében bízni

Miközben a kutatás úgy találta, hogy a magasabb T-sejt számmal rendelkező személyek kevesebb eséllyel kapták el a koronavírust, a szerzők a tanulmányban kiemelik: senki se számítson arra, hogy ha náthás volt, az majd megvédi a fertőzéssel szemben - már csak azért sem, mert nem minden náthát okoznak koronavírusok. A kutatás vezetője kiemelte, hogy a legjobb módja a védekezésnek az oltás, valamint a megerősítő oltás felvétele.

Arról sem feledkezhetünk el, hogy míg a kutatók szerint tanulmányuk a jelenlegi legegyértelműbb bizonyítékot szolgáltatta arról, hogy a koronavírus okozta közönséges nátha alatt termelődött T-sejtek védelmet nyújtottak a későbbi koronavírus-fertőzéssel szemben is, a kutatásban részt vevők alacsony létszáma, illetve az, hogy 88 százalékuk fehér, indoeurópai eredetű volt, nem ad elégséges bizonyítékot arra, hogy ugyanez a reakció játszódik le minden demográfiai csoportban.

Óvatosan kell kezelni azokat a kijelentéseket, amelyek szerint az omikronnal vége a pandémiának – mondja Jakab Ferenc virológus, de szerinte a Covid hosszú távon egy szezonális, enyhe vagy középsúlyos felső légúti tüneteket okozó fertőzéssé szelídülhet. A hangsúly azonban egyelőre nem azon van, hogy szelídül, hanem hogy hosszú távon.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...