Egészség

Nem árt időben felkészülni! - Így óvhatod meg gyermeked az UV sugárzás káros hatásaitól

Bár még csak bontogatja szárnyait a tavasz, a kisgyerekes családoknak nem árt időben felkészülni a nagy nyári melegre, és a kicsiknek is megtanítani az alapvető napvédelemmel kapcsolatos szabályokat. Persze az a legjobb, ha a szülők mutatnak példát, éppen nekik szeretnénk segíteni a legfontosabb tudnivalókkal.

Fontos a hely és az időzítés

Mivel a kicsik bőre még nem rendelkezik az idővel kialakuló önvédelmi mechanizmussal az UV-sugarakkal szemben, bőrük szarurétege vékonyabb, így hamarabb kiszárad és sérül. Éppen ezért a szabadtéri tartózkodás kisgyerekek esetén lehetőleg árnyékos helyen történjen, főleg 11 és 15 óra között, hiszen ilyenkor a legerősebb az UV sugárzás.

Ügyeljünk rá, hogy árnyékban is leéghetnek, hisz a nap sugarai könnyen visszatükröződhetnek a különböző felületekről (pl. vízpart). Az öltözködést tekintve mindig könnyű és lehetőleg jól szellőző, ám sűrű szövésű természetes anyagból készült ruhaneműt adjunk a legkisebbekre, akiket kalappal, sapkával és szemüveggel is védjünk a káros sugaraktól.

Folyadék és napvédő

Kiemelten fontos emellett a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel is, ezért lehetőleg mindig legyen nálunk kellő mennyiségű víz, és bizonyos időközönként itassuk meg a gyerekeket akkor is, ha nem érzik magukat szomjasnak. Mivel a gyerekek bőrre annyival érzékenyebb, hogy akár már 10-20 perc napfényben való tartózkodás is elegendő ahhoz, hogy leégjenek vagy napszúrást kapjanak, ezért ügyeljünk rá, hogy huzamosabb ideig ne tartózkodjanak a napon, és ez idő alatt is kenjük a bőrüket magas faktorszámú napvédő krémmel.

A megelőzés legfontosabb lépései:

  • Mindig keressünk árnyékos helyet!
  • Használjunk elegendő mennyiségű krémet, amit még napozás előtt vigyünk fel.
  • Egy óra elteltével ismételjük meg a krémezést.
  • A déli órákban lehetőleg ne tartózkodjunk a szabadban.

A gyerekek számára ideális napozószer:

  • magas faktorszámú
  • fényvédő hatású
  • vízálló
  • lipidekben gazdag (tej- vagy krémszerű legyen)
  • véd az UVA- és az UVB-sugarak ellen is
  • védőanyagai a nap hatására sem bomlanak el
  • hidratál
  • hypoallergén

Légy Te a Nap hőse! (x)

Mindennek megvannak a szabályai, így a napozásnak is, és vannak hősök, akik betartatják ezeket a szabályokat. A dm Nap gyermekei pályázata az idén is játékosan hívja fel a figyelmet a helyes napvédelemre, s idén arra kéri az ovikat, készítsék el saját napvédelmi szabályzatukat. A fődíjas ovi játszóterét a dm felújítja, a többi pályázó pedig értékes ajándékokat nyer!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.