Egészség

Modernát kértél harmadik oltásnak? Akkor roppant fontos, hogy erről te is tudj

Két érv, mely a dózis felezése mellett szól

A Moderna két érvvel próbálta megvilágítani, miért is határoztak a dóziscsökkentés mellett. Egyrészt így számottevően csökkenhet az olyan nemkívánatos oltási reakciók száma, mint a láz vagy az izomfájdalom, másfelől pedig világszinten több oltóanyag marad elérhető és felhasználható, ami azért felbecsülhetetlenül fontos, mert a Föld számos régiójában, illetve országában egyáltalán nem számít általánosnak, hogy a lakosok mindkét vakcinában részesültek. Ezen egyenlőtlenségek kiküszöbölésében is segíthet a Moderna dózisának felére csökkentése.

A Telex.hu cikke arra is emlékeztet, hogy az amerikai Moderna-oltóanyagban több mint háromszor annyi (100 mikrogramm) mRNS-t találhatunk, mint a Pfizer–BioNTech vakcinájában (30 mikrogramm). Ennél még kevesebb mRNS-t tartalmazott a kudarcba fulladt fejlesztésű CureVac vakcinája (12 mikrogramm).

A dóziscsökkentés gyakorlata egyébként megfelel a gyártó ajánlásának, továbbá a nemzetközi protokollnak is.

Lényeges azonban, hogy csak egészséges, kellően erős immunrendszerrel rendelkező páciensek kapnak fél adagot - írja a Telex. Ezzel szemben a csökkent immunválaszra képes betegek teljes dózisban részesülnek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

A pandémia még mindig nem ért véget, a veszteségek pedig egyelőre csak gyarapodnak.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A rohanó hétköznapok, az állandó nassolás, a késő esti vacsorák és a sikertelen diéták után sokan keresnek olyan módszert, amely nemcsak látványos, hanem fegyelmezett és következetes is. A Harcosok...
Christmas
A zserbó évtizedek óta az ünnepi sütemények koronázatlan királynője, mégis van egy apró trükk, amellyel egészen új szintre emelhető az íze. Ha most kipróbálod, garantáltan így készíted majd ezt a...
Lifestyle
Sztárok
Darren Barnet nevét a világ 2020-ban ismerte meg a Netflix Én még sosem... című sorozatának köszönhetően, azóta pedig szó szerint epekednek érte a nők, nem véletlenül.
Lifestyle
Lifestyle
Amikor a pici tacskót bevitték a menhelyre, azonnal látszott rajta, hogy beteg és hosszú ideje kóborol. Ám hamar kiderült valami sokkal megrázóbb is.