Egészség

Zokogó anyához hívták a mentőt, nem sérülés miatt sírt

Zokogó anyán segített a mentős

Most egy olyan esetet osztott meg az Országos Mentőszolgálat a nagyközönséggel, amilyet nem sűrűn hallani.

"Különös bejelentésre vonult ki egy budapesti mentőkocsi a napokban. Az egyik vasúti pályaudvar jegypénztára előtt, egy órák óta zokogó nőhöz kértek segítséget. A mentők hosszú percekig nem tudták kideríteni a sírás okát, olyan szívszaggatóan zokogott az 50 év körüli asszony. Némi nyugtatgatás után elmondta, a lányát kísérte vonattal Budapestre, aki busszal külföldre indult. A lánytól való búcsúzás után ismét vonathoz igyekezett az asszony és ekkor vette észre, hogy kirabolták. Elvitték a pénztárcáját, az összes igazolványát és a mobiltelefonját. Az asszony ismerősök és telefon híján teljes pánikba esett a rideg nagyvárosi pályaudvaron. A fiatal mentőápoló ugyan megkönnyebbült, hogy nem egészségügyi panasza volt a kisírt szemű édesanyának, ám a probléma megoldását így is sajátjának tekintette. Azonnal felvette a kapcsolatot a vasút forgalmi ügyeletével, akik elmondták, hogy hamarosan indul egy másik, utolsó vonat Gyöngyösre, amit még elérhet. Miután a hölgy története nem hatotta meg a kalauzt, bajtársaink rendkívüli empátiáról tettek tanúbizonyságot. Jegyet vettek a kétségbeesett asszonynak. A nő annyira meghatódott a mentők emberségén, hogy ismét sírva fakadt, igaz, ezúttal az örömtől. „Egyszerűen nem bírom elviselni az emberi szenvedést. Ha nem így akkor úgy, de valahogyan segítenünk kellett. Legfeljebb majd 2 dobozzal kevesebbet dohányzom ebben a hónapban” – mondta viccesen a jólelkű mentőápoló, aki talán nem is tudja milyen hatalmasat segített."

Leadfotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Oldalak

Egészség
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.
Egészség
A magnéziumhiány sokakat érint, nagyon fontos, hogy időben felismerjük a problémát és mielőbb tegyünk ellene.
Lifestyle
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a frissen sült, meleg kenyér illata járja át a házat. De tudtad, hogy van egy titkos összetevő, melynek köszönhetően nemcsak finom, de hihetetlenül puha is lesz...