Tudtad? Ha rendszeresen fogyasztasz ebből a 2 zöldségből, azzal jelentősen csökkentheted a mellrák kialakulásának kockázatát!

Megannyi jótékony hatásuk ismert
A hagyma és a fokhagyma nyersen történő fogyasztása kulcsfontosságú, hiszen régebbi tanulmányok már kimutatták, hogy ezek a zöldségek olyan antioxidánsokat tartalmaznak, amelyek hatásosak a rák ellen, hő hatására azonban ezek az értékes összetevők elpusztulnak. A statisztikák szerint egyébként az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyság területén minden nyolcadik nőt mellrákkal diagnosztizálnak, sőt, a betegségnek gyakran áldozatai férfiak is. Puerto Ricóban a mellrák előfordulása rohamosan növekedett az évek során: míg az 1960-as években 100.000 nőből 18-nál állapították meg, addig az 1990-es évekre ez a szám már 50-re emelkedett. Habár Puerto Ricóban folyamatosan emelkedik az emlőrákos megbetegedések száma, az Egyesült Államokban még mindig gyakoribb. Ott ugyanis 100.000 amerikai nőből 127-nél alakul ki a betegség évente, a Nemzeti Rákkutató Intézet statisztikái szerint. Egy biztos: több tanulmány bebizonyította már, hogy ha valaki nagyon sok hagymát és fokhagymát eszik, csökkentheti a tüdő-, prosztata- és gyomorrák kialakulásának esélyét is, azonban jelenleg még csak kevés információ áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy a zöldségekben található összetevők hogyan befolyásolják a női mellrák kialakulásának esélyeit.
Mutatunk pár egészséges élelmiszert, amelyek pikk-pakk kipucolják a májad!


























