Egészség

Magyar kutatók zseniális találmánya hozhat gigászi fordulatot az emlőrák elleni harcban

Emlődaganatok korai felismerésére fejlesztenek új diagnosztikai eszközt nemzetközi együttműködésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az Astridbio Technologies Kft. munkatársai a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap támogatásával – tájékoztatott csütörtökön a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó intézet.

A cél a korai felismerés

A közlemény szerint a szakemberek a jövő év végéig tartó projekt során egy olyan hordozható orvosdiagnosztikai platform létrehozásán dolgoznak, amely extracelluláris vezikulák (EV-k) elkülönítésére és biomarkerként való alkalmazására szolgál az emlőrák korai felismerése érdekében.

Kiemelték, hogy az EV-k a sejtek által kibocsátott, kettős lipidréteggel körbevett részecskék, melyek lipideket, nukleinsavakat, fehérjéket és kis molekulatömegű anyagcseretermékeket tartalmaznak. Az EV-k a sejtek közötti kommunikáció révén fontos szerepet játszanak számos élettani folyamatban, de a tumorsejtek is kibocsátanak ilyen részecskéket a többi közt az érképződés serkentése érdekében. A kutatások kimutatták, hogy az egészséges páciensekéhez képest a daganatos betegek vérében jelentősen magasabb az EV-k átlagos koncentrációja, ezek a tumorszövetből, illetve a daganattal kapcsolatos immunfolyamatokból származnak.

Forradalmi megoldások

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Az elmúlt évtizedben a diagnosztika terén egyre nagyobb teret nyernek a mikrofluidikai megoldások, melyek alapelve, hogy a folyadékok viselkedése a parányi térfogatban eltér a makroszkopikus világban megszokottól. A 78,71 millió forintos költségvetésű projekt során kifejlesztendő platform két mikrofluidikai chipet fog tartalmazni: egy szűrőalapút, amely alkalmas az EV-k elkülönítésére, valamint egy dielektroforézis (DEP-) alapú integrált chipet, amely egy nem egyenletes elektromos mező segítségével az izolált vezikulák válogatására képes. Ezen felül a rendszer egy a nukleinsavak gyors, érzékeny és specifikus kimutatására alkalmas teszt segítségével fogja azonosítani az emlőtumorral kapcsolatos vezikulumokat, így alkalmas lesz a rák korai diagnosztizálására.

A magyar szakemberek olyan török kutatókkal működnek együtt, akik már jelentős erőfeszítéseket tettek az EV-k mechanikus izolálására és jellemzésére szolgáló mikrofluidikai chipek, bioszenzoros eszközök tervezése és tesztelése érdekében.

A tervezett megoldás új lehetőségeket nyit az emlőtumor orvosi diagnosztikája területén, ezenfelül a projekt során kifejlesztendő eljárások általában is forradalmasíthatnák a rákdiagnosztikai stratégiákat újgenerációs diagnosztikai termékek létrehozásával – mutatnak rá a közleményben.

(MTI)

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!
Christmas
Ki ne fogyasztana örömmel az adventi időszakban egy kis gőzölgő, ínycsiklandó forralt bort? Ráadásul most mutatunk egy kiváló receptet, amit gyerekjáték elkészíteni otthon, így ha nincs kedved, még a...
Lifestyle
A hajszárító alapdarab, amely csodás tincseid szárazzá varázsolására alkalmas. De tudtad, hogy a háztartás más területein is igazi jolly joker lehet? Máris mutatjuk, a hajápoláson túl milyen hasznos...
Fashion&Beauty
A téli divat legszebb arcát mutatja, amikor a kabát nem csupán praktikus réteg, hanem az egész megjelenés meghatározó eleme. Idén a tervezők különösen magasra tették a lécet: izgalmas textúrák,...
Lifestyle
Az Ikrek manifesztációs ereje ma hatalmas kavar. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok nagyszülő esküszik a régi gyógymódokra a megfázás ellen, de ezek mennyire lehetnek hatásosak a modern világban?