Lábszárfekély - A cukorbetegség szövődménye

Fekélybetegség - sokféle környezetben hallhattunk már róla, az egyik legmakacsabb változata a bőr rétegeiben kialakuló lábszárfekély. Arról viszont már kevesebbet tudhatunk, hogy ez a betegség kiket érint, hogy alakul ki, illetve milyen komoly következményei lehetnek, ha nem megfelelően kezelődik. Ma már létezik az ismert kezelési módok mellett más megoldás: végre hazánkban is elérhető egy olyan kezelési mód, amellyel akár szó szerint lábakat lehet megmenteni. A kérdések tisztázásában Dr. Fekete László, a Harmónia Gyógyászati Centrum sebész szakorvosa volt segítségünkre.

Megdöbbentő tények a cukorbetegségről
Szomorú adat, hogy ma Magyarországon közel 1,5 millió ember érintett a cukorbetegségben. Utoljára 2006-ban volt egy felmérés azzal kapcsolatban, hogy hány regisztrált cukorbeteg él itthon. Akkor 507 ezer (20-69 év közötti) felnőtt emberről szólt az adat. Szakértők azt mondják, hogy mára ez a szám 10%-kal nőhetett, azaz közel 568 ezer főre tehető azok száma, akik ebben a betegségben szenvednek. Viszont az is tény, hogy megközelítőleg ugyanennyi embernél áll fenn a cukorbetegség, akik nincsenek regisztrálva, mert nem is tudnak a betegségükről. És még ugyanennyire teszik azok számát, akik már olyan egészségi állapotban vannak, hogy nemsokára végleg kialakulhat náluk a betegség. Döntően a mozgásszegény életmódnak, nem megfelelő táplálkozásnak, vagy épp – talán kisebb százalékban – de a genetikának köszönhetően.

Cukorbetegséggel kapcsolatos statisztikák itthonról és a nagyvilágból

  • Minden 10. másodpercben meghal valaki cukorbetegséggel összefüggő ok miatt.
  • Minden 10. másodpercben 2 emberben alakul ki cukorbetegség.
  • A cukorbetegség a negyedik vezető betegség okozta halálok.
  • Minden évben további 7 millió emberben alakul ki cukorbetegség világszerte.
  • A cukorbetegek legalább 50%-a nem tud a betegségéről. (Néhány országban ez az arány eléri a 80%-ot.)

Az egyik legsúlyosabb szövődmény: a lábszárfekély
A lábszár szöveteinek elfekélyesedése 3 okból alakulhat ki:

  • vénás keringési elégtelenség (trombózis utáni állapot)
  • artériás elzáródás (érelmeszesedés, heveny artériás embólia, stb.)
  • neurotrófiás zavarok (pl. cukorbetegség) miatt.

Hogyan jöhet létre a lábseb?
A kialakult cukorbetegség következtében olyan idegrendszeri funkció zavarok léphetnek fel ezeknél a betegeknél, hogy ez az állapot gyakran a láb szöveteinek visszafordíthatatlan károsodásához, lábszárfekélyhez, majd – súlyos és nem kezelt esetekben akár amputációhoz is vezethetnek. Ez a sebkialakulás további egészségügyi gondokhoz és az életminőség romlásához vezet. Ugyanis fokozott a seb fertőzésveszélye, nő a sebbel járó fájdalom is, valamint a seb látványa is hagy kívánnivalót maga után. Sajnos elmondható, hogy a cukorbetegek száma világszerte egyre csak nő, a betegség egyik és egyben leggyakoribb szövődménye a lábszárfekély. Emiatt jelenleg Magyarországon évente kb. 4000 lábamputáció történik.

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
Lékai-Kiss Ramóna már a fiatal korától kezdve gondol a jövőre, de arra könnyes szemekkel gondol vissza, hogy ez a dolog rengeteg pénzt felemésztett a karrierje során.
Lifestyle
Ha a Gmail fiókodat feltörik, akkor már nagy a baj, mert rengeteg mindenhez hozzáférhetnek az internetes bűnözők.
Utazás
Az isztambuli Kék Mecsettől Mexikó paradicsomi tengerpartjáig – íme a legjobb helyek, ahová márciusban érdemes utazni.
Lifestyle
Túlságosan nagy vita nincsen arról, hogy az etikett szerint az első randin az úrnak, vagy a hölgynek kell-e fizetnie, de a modern korban ez már kezd felborulni.
Sztárok
I Dzsongdzse napjaink legfelkapottabb és legismertebb koreai színésze, aki olyan nagy sikerű sorozatokban szerepelt, mint amilyen a Nyerd meg az életed és Az akolitus.
Sztárok
A Séfek séfe rajongók szerint vannak olyan dolgok, amiket Wolf András nem mond ki a távozása után, mert túl diplomatikus.