Egészség

WHO: szeptember óta először csökkent az új Covid-fertőzöttek száma

Az Egészségügyi Világszervezet genfi sajtótájékoztatóján összegezte a legfrissebb adatokat, melyek globális szinten biztatóbbak az elmúlt hónapokhoz képest.

Március óta világjárvány

A WHO március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, mely tavaly ősszel ütötte fel a fejét a kínai városban, Vuhanban. Az első hullám globálisan minden nemzetnek nehézségeket és óriási veszteségeket okozott, mind társadalmi, mind gazdasági szempontból. Hónapokra kénytelenek voltunk karanténba vonulni, a szociális kapcsolatok beszűkültek, a személyes érintkezések lehetetlenné váltak, rengetegen elvesztették a munkájukat és ami rosszabb: hozzátartozóikat. A második szakasz sem kímél most bennünket, a közelmúltban sajnos egyre nagyobb mértékben nőtt az új fertőzöttek száma Magyarországon is, melynek következtében a kormány ismét korlátozó intézkedéseket vezetett be a lakosság biztonsága érdekében. Visszatért a boltokba a vásárlási idősáv, kijárási tilalom van érvényben este nyolc és reggel öt óra között, illetve megint betiltották a tömeges csoportosulásokat - rendezvényeket, koncerteket, bezártak az éttermek, hotelek és vendéglátóegységek - és a családi összejöveteleken is maximum 10 fő lehet jelen.

Az biztos, hogy a 2020-as esztendő egészségügyi aspektusból egyáltalán nem volt egyszerű, az ingyenes Covid-vakcina piacra kerüléséig pedig még nem is számíthatunk különösebb javulásra - korábban Orbán Viktor miniszterelnök ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, szerinte 2021 tavaszára/nyarára várható az ellenszer, ekkor kezdhetik oltani a magyarokat.

Eddig exponenciálisan növekvő fertőzöttszámokról hallhattunk, épp ezért olyan pozitív hír, hogy az Egészségügyi Világszervezet december 1-jén a genfi sajtótájékoztatóján közölte: szeptember óta először csökkent az új esetek száma a világban.

Szeptember óta először csökkent globálisan az új fertőzöttek száma - jelentette be a WHO Genfben. A szakértők folyamatosan hangsúlyozzák, amíg nincs egységesen elfogadott koronavírus-vakcina, addig senki nincs teljes biztonságban, ezért is fontos, hogy fokozottan vigyázzunk saját és környezetünk egészségére.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.
Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...