Egészség

Koronavírus: a leggyakoribb kérdések és tévhitek

#4 A felületeken hónapokig megtapadhat a vírus

Az egyik legnagyobb tévhit, hogy a baktériumok a felületeken hetekig, hónapokig megtapadhatnak. A vírus a legtöbb anyagon maximum kilenc napig képes élni, de az a teteje. Az általános igazság olyan néhány óra, ennyi idő alatt elpusztul a különféle platformokon. Tény azonban, hogy egy fertőzött felületről könnyebben kerülhet át az emberre, mint levegőből.

#5 Két év is lehet, mire elmúlik a veszély

Nemrég írtunk róla, hogy a szakemberek szerint nyárra vége lehet a veszélyhelyzetnek és a járvány terjedését is sikerülhet megfékezni, de csak akkor, ha most mindannyian összefogunk és megtesszük a szükséges óvintézkedéseket, például OTTHON MARADUNK. Egyesek úgy vélik, amíg ki nem fejlesztik a vakcinát vagy teljesen fel nem szívódik a vírus, addig nem léphetünk majd utcára, de ez alighanem téves információ. A vészmadarak két éves karantén elmélete nem helytálló, így ha arról olvasol, hogy 2022 lesz legközelebb a mi évünk, ne raktározd el az agyadban. Igaz, hogy nem holnap térhetünk vissza a normál kerékvágásba, de azért nem is kell ekkora távlatokban gondolkodnunk.

#6 Nem marad kaja

Az emberek azért kezdtek el lázasan vásárolni, mert nem szeretnének naponta boltba járni a karantén ideje alatt, de nem azért, mert elfogy a kaja. Az üzletek/nagyáruházak folyamatosan igyekeznek tölteni a készleteket, felesleges pánikolni azon, hogy minden is elfogy. Érdemes beszerezni néhány alap, tartós élelmiszert, de ha kipucolunk egy egész száraztészta-szósz polcot és kiraboljuk a mirelit pizzás hűtőt, azzal nem segítünk.

#7 Nem látogathatom meg a családom?

Sokan vannak (főként fiatalok), akiknek a családja, szülei vidéken élnek. Közeleg a húsvét, ünnepekkor azért jó páran haza szoktak látogatni a hozzátartozóikhoz, a kialakult helyzetben viszont ez akadályokba ütközhet. Azért ha valaki megteheti, hogy autóval közlekedjen, az nyugodtan elutazhat, annyi a kérés, hogy otthon az idősebb családtagok egészségére vigyázzunk, lehetőleg tartsuk a távolságot még akkor is, ha egy légtérbe kerülünk velük. A tömegközlekedés továbbra sem javasolt, ha nem akarunk kockáztatni.

Ne ess kétségbe, ha nem találtál egy darabot sem a patikákban, boltokban!

Fotó, leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.