Egészség

Pfizer után Sinopharm? Lehet, hogy mégis kombinálhatók egymással a különböző vakcinák

Több mint 30 vírusvariáns ellen véd

Sahin azt is elmondta, hogy a vakcinációt követően idővel az antitestek számában hanyatlás mutatkozik, ami végső soron elkerülhetetlen, beszéljük bármilyen típusú oltóanyagról. A BioNTech elnök-vezérigazgatója a Global Timesnak kifejtette: a nemzetközi tesztek eredményei alapján arra a konklúzióra jutottak, hogy vakcinájuk 91%-os eredményességgel védi meg az emberi szervezetet a koronavírustól, ami impozáns szám, csakhogy az antitestek számának visszaszorulása ennek ellenére is problematikus. A legutóbbi adatok azt mutatják, hogy a vakcinákat 2-8 fokos hőmérsékleten is lehetséges tárolni, ez pedig talán megnövelhetné az eredményességüket is. Sahin arról is beszámolt, hogy ősszel a vakcina egy új formulája is az érdeklődők rendelkezésére áll majd. A BioNTech vezérigazgatója arra is kitért, hogy a koronavírus különböző törzsei világszerte aggodalomra adnak okot, ugyanakkor egy kutatócsoport nemrégiben megvizsgálta, hogy a Pfizer-vakcina mennyire hatásos a Covid-19 különböző variánsai, mutációi ellen, s azt találták, hogy legalább 30 változattal szemben eredményesen alkalmazható. Igaz, bizonyos mutációk esetében csökkenhet a hatásfoka. Múlt héten Sahin arról is beszélt, hogy az oltóanyag a koronavírus indiai variánsa ellen is védelmet nyújthat.

Fotó: 123rf
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az új vírusmutáns még április 13-án érkezett meg az országba.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...