Egészség

Úgy tűnik, megvan az első ország, amely legyőzte a koronavírust

Lassan újraindul az élet

A gazdaságot, a kereskedelmet már teljes egészében megnyitották, de korlátozásokkal. Zárt helyen továbbra is csak 20-an lehetnek együtt, és az oktatásban még vannak olyan korcsoportok, melyek kis csoportokban, s csak a hét bizonyos napjaiban járhatnak iskolába, egyébként távoktatásban vesznek részt - emlékeztetett hétfőn a Jediót Ahronót című újság hírportája, a ynet.

Bonyolult szabályozásokkal működnek a bevásárlóközpontok, az előadótermek, a sportcsarnokok és a vendéglátó helyek, korlátozzák a beléptethető emberek számát, a pultok és az asztalok távolságát egymástól, és sok intézményben tiltják a nyilvános étkezést.

A december 20-án kezdődött kampányban eddig 5 320 077-en kapták meg az első, és 4 936 635-en a második dózis védőoltást is a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával, előbbi szám az ország lakosságának 57,21 százalékát jelenti.

Az április 11-én elvégzett 37 889 teszt során 137 vírushordozót azonosítottak, ami 0,4 százalékos arányt jelent. A harmadik járványhullám mostani, visszavonuló szakaszában 3484 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a pandémia megjelenése óta 836 072 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6299-en haltak meg Izraelben.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Fotó: 123rf

Ferenci Tamás biostatisztikus a televízióban beszélt arról, hogy a brit variáns miatt csúszik fejlebb a nyájimmunitás küszöbe.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Hiába vásárolsz körültekintően, néhány nap alatt mégis fonnyadt zöldségek és penészedő gyümölcsök fogadhatnak a hűtőben? Létezik egy meglepően egyszerű módszer, amellyel sokat tehetsz azért, hogy...
Lifestyle
A hatékony téli vitaminpótlás nem a legdrágább tablettákon múlik, hanem azon, hogy megértsük a saját szervezetünk téli biológiai igényeit.
Fashion&Beauty
Amikor egymásra pakoljuk a meleg pulóvereket, sálakat és sapkákat, a szett könnyen elveszítheti a struktúráját. Létezik azonban egy pofonegyszerű vizuális trükk, amelyet a divatszakértők és stylistok...
Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.
Sztárok
Domján Kata Levendulamezők című darabja nagy sikert ért el.