Egészség

Shannen Doherty hősiesen küzd a mellrákkal - A színésznő a negyedik stádiumban van

A Bűbájos boszorkák és a Beverly Hills 90210 színésznője, Shannen Doherty élete legnehezebb időszakát éli. Tavaly ismét emlőrákot diagnosztizáltak nála, ám úgy tűnik, hogy egyre jobban van, legalábbis a legfrissebb róla készült fotók ezt bizonyítják.

Hősiesen küzd

Néhány évvel ezelőtt ugyanis rosszindulatú mellrákot diagnosztizáltak nála, melynek következtében csomókban hullani kezdett egykori fekete hajkoronája, a kemoterápiától pedig teljesen legyengült és mély depresszióba esett. A sok kínlódás és szenvedés után már látták a fényt az alagút végén, hiszen visszanőtt a sztár haja, ismét erősnek érezte magát és orvosai is biztató eredményekkel kecsegtették a színésznőt. A népszerű színésznő több mint négy éven keresztül hősiesen küzdött a felépüléséért, majd amikor már úgy érezte, hogy jobban van, ismét belevágott a forgatásokba és a teljes visszatérést tervezte. Ám a sors másképp rendelkezett. Mint kiderült, a színésznő ismét rákkal küzd, ráadásul a negyedik stádiumban van. A legfrissebb fotókon azonban úgy tűnik, hogy a színésznő jobban van, ráadásul ismerősei is ezt rebesgetik. Lapozz a cikk folytatásáért!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: Profimedia

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A filmvilág csillogó díszletei mögött olykor szívszorító tragédiák húzódnak: több olyan ikonikus világsztár is akadt, aki az alkotói folyamat közben vagy a bemutató előtt távozott az élők sorából,...
Lifestyle
Tudományos áttörést értek el a Kaliforniai Egyetem kutatói: a világ eddigi legösszetettebb fehérjetérképével sikerült azonosítaniuk azokat a molekuláris metszéspontokat, amelyek kulcsszerepet...
Fashion&Beauty
A kétezres évek felejthetetlen buliszettje, a feltűnő felső és a farmer ikonikus párosa ismét meghódítja a kifutókat és az utcákat. A nosztalgikus recept 2026-ban kifinomultabb, stílusosabb és...
Lifestyle
Az Oroszlánnak egy váratlan felismerés ma segíthet megszabadulni egy régi tehertől. Olvass tovább!
Fashion&Beauty
A divatvilág peremvidékéről a legexkluzívabb vörös szőnyegekig vezetett az útja a Matières Fécales (nemzetközileg ismert nevén Fecal Matter) nevű márkának.
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.