Egészség

Megdöbbentően rövid idő után kezd csökkenni a harmadik oltás hatása az omikron ellen

Megjelent a deltakron is

Mindeközben megjelent az omikron és a delta variánsok hibrid mutációja, a deltakron is, melyet Cipruson fedeztek fel. Az új vírusvariánsról egyelőre nem sokat tudnak a szakemberek, jelen pillanatban még azt sem lehet pontosan megmondani, kell-e félnünk a deltakron néven emlegetett változattól, s ha igen, mely kockázati csoportra jelent majd veszélyt.

Leondios Kostrikis ciprusi professzor és csapata eddig 25 esetet talált, akik az új hibrid variánssal fertőződtek meg. A mutáció felfedezője szerint egyelőre nem lehet sokat mondani a lehetséges hatásokról, a legfontosabb kérdés majd az lehet, hogy az omikron erősebb terjedési sebességét vagy a delta halálosabb tulajdonságait „örökli-e” erősebben a variáns.

A ciprusi egyetem tudósai mindennek ellenére azt mondják, a deltakronról egyelőre nem jelenthető ki, hogy gyorsabban terjedne, mint az eddig megismert vírusváltozatok. Leondois Kostrikis szerint azonban sokkal valószínűbb, hogy ezt a törzset is ki fogja szorítani a jelenleg is elképesztő ütemben terjedő - és az ötödik hullámot is domináló - omikron variáns.

A ciprusi kutatók által nemrégiben detektált új vírusváltozat annyira új, hogy egyelőre még hivatalos tudományos megnevezéssel sem illették. (A negyedik járványhullámban domináló delta variánst korábban a B.1.617 kóddal látták el, az omikron pedig a B.1.1.529 jelölést kapta a szakemberektől.)

A deltakron harminc különböző mutációt tartalmaz a vírus tüskefehérjéjében, ez a szám pedig valamivel kevesebb, mint amennyit az omikron esetében azonosítottak a tudósok (ott ugyanis összesen 32 mutációra bukkantak), ugyanakkor egyértelműen több, mint a delta variánsnál (ahol 13, egyes esetekben 15-17 mutáció jelenlétét mutatták ki).

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leondios Kostrikis a deltakron kapcsán azt nyilatkozta: az új vírusvariánstól egyelőre nem kell tartanunk. Michalis Hadjipandelas, Ciprus egészségügyi minisztere szintén úgy fogalmazott: felesleges aggodalmaskodnunk a hibrid variáns miatt.

Fotó: 123rf

Az európai országban a napi esetszám már a 220 ezret is meghaladta, miközben decemberben csupán 21 ezer megbetegedést regisztráltak egy nap leforgása alatt. A következő hetekben tetőzhet az omikron az olaszoknál, mindenesetre a helyi egészségügyi ellátórendszer már most rendkívüli mértékben túlterhelt. A legtöbb új beteget továbbra is a gócpontként ismert Lombardiában szűrik ki.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Nem városi legenda, és egyre többen tapasztalják, hogy a darazsak valóban támadóbbá válnak az őszi hónapokban.
Lifestyle
A hétvége után már azt is megnézhetjük, hogy milyen időjárásra számíthatunk hétfőn.
Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.
Sztárok
A színésznő-énekesnő és párja, Pazicski Tibor készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. A köztük lévő korkülönbség egyáltalán nem áll a boldogságuk útjába.
Sztárok
Az RTL sztárhíradósa, Erős Antónia tényleg járt a közmédia épületében, és megindultak a találgatások, hogy miért.
Lifestyle
A Skorpió életében egy régi emlék ma teljesen váratlanul bukkanhat fel, talán egy dallam, egy illat vagy egy ismerős hely kapcsán. Olvasd el te is napi horoszkópod!