Egészség

Utólag derült ki az igazság: ezért volt fertőzőképesebb a delta variáns

Hogyan kapcsolódnak össze a részecskéi?

Azokat a vírusokat, melyek a csomó közepén találhatók, a külső vírusok védik meg a kiszáradástól, valamint az antivirális gyógyszerek és a megfertőzött személy immunrendszere ellen is védőernyőt nyújtanak számukra. A nagy vírusaggregációk például arra is képesek, hogy jelentősebb számú vírust hozzanak érintkezésbe a célsejtekkel, ezáltal pedig nagyban növelhetik a fertőzés kockázatát.

A kutatás arra is fényt derített, hogy az omikron nem alakít ki hasonló jellegű víruscsomókat. A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák: fontos annak megértése, hogyan is képesek összekapcsolódni a delta variáns részecskéi - ezen információ birtokában ugyanis a tudósok képesek lehetnek olyan gyógyszerek kifejlesztésére, melyek segítségével meg lehet kerülni a problémát.

A delta variáns esetében a láz minősült az egyik legjellegzetesebb és leggyakoribb tünetnek, de relatíve sokan számoltak be a szaglás- és az ízérzékelés elvesztéséről is. A vírusváltozat okozta fertőzés a fiatalabbak esetében inkább súlyos náthához hasonlított - derült ki tavalyi kutatásokból. A mutációt először Indiában azonosították, innen terjedt szét a világban.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Fotó: 123rf

A Nemzeti Népegészségügyi Központ közlése szerint folyamatosan csökken az új fertőzöttek és a halottak száma, kivéve egy korosztályt. Galgóczi Ágnes járványügyi osztályvezető egy hatodik koronavírus-hullám lehetőségéről is szót ejtett.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.
Lifestyle
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
Lifestyle
A macskák viselkedése sokszor rejtélyesnek tűnik, pedig számos szokásuknak egészen logikus magyarázata van. Ha a te cicád is rendszeresen az ágy végében, a lábadnál telepszik le éjszakára, érdemes...
Lifestyle
Különös páros keltett riadalmat a kaliforniai forgalomban: a kiérkező állatmentőt a helyszínen és az állatorvosnál is meglepetés várta.