Egészség

Magyarországon is megjelent a koronavírus dél-afrikai mutációja

A Covid-19 dél-afrikai változatát eddig egyetlen mintából azonosították hazánkban.

Nálunk is megjelent a dél-afrikai variáns

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján bejelentette: immáron Magyarországon is megjelent a koronavírus dél-afrikai mutációja. A Covid-19 dél-afrikai változatát a tegnapi nap folyamán mutatták ki, eddig egyetlenegy mintából, melyet a Neumann Labsben azonosítottak, méghozzá egy nemrég alkalmazni kezdett új PCR-vizsgálat segítségével, mely már képes detektálni a koronavírus új variánsait is. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei is megerősítették a vizsgálat eredményeit. Müller Cecília a törzs mai tájékoztatóján elmondta: jelenleg is folyik az eset járványügyi vizsgálata, anniyt azonban már most is tudnak, hogy a fertőzött személy egy Zambiában járt kollégájával került érintkezésbe. Az országos tisztifőorvos hozzátette: erről a variánsról azt lehet tudni, hogy ellenállóbb, és olyan is előfordulhat, hogy egy korábban már megbetegedett személy másodszor is megfertőződik. A brit vírusváltozatot eddig 418 embernél mutatták ki Magyarországon - erről a mutációról Müller azt mondta, ha valakit megfertőz, a betegség lefolyása lassabb lesz, s a kór több köhögéssel, lázzal, valamint jelentősebb fáradtsággal járhat. Tovább tart a vírus ürítése is, tehát hosszabb a fertőzőképessége. Az országos tisztifőrvos kiemelte: a jelenleg alkalmazott védőoltások szerencsére hatásosak a brit variáns ellen.

Fotó: 123rf

Drámaian romlik a magyar járványhelyzet, ezért a kórházakban vissza kell állítani az áprilisi és novemberi készültségi állapotot, az egészségügyi intézmények terhelése pedig nagyobb lesz, mint eddig valaha - erről beszélt Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádióban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.