Egészség

Az Alzheimer-kórhoz hasonló elváltozást idéz elő az agyban a koronavírus

Komoly gyulladást okozhat az egész testben

A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a Covid-fertőzés komoly gyulladást idézhet elő a vér-agy gátnál. A koronavírusok túlnyomó többségét a gát egyébként távol tarthatja az agytól, de a gyulladás ettől függetlenül mégis átjut, akárcsak a vírus megjelenése következtében keletkező immunsejtek, az úgynevezett T-sejtek. Bizonyos egérkísérletek során ez is gyulladást jelentett, továbbá azt is megfigyelték, hogy ebben az esetben az agyszövet sokkal nehezebben tud regenerálódni. A kutatók mindezek alapján azt gyanítják, hogy az emberi szervezet esetében is hasonló reakciók játszódhatnak le.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A memóriáért, a döntéshozatalért és a matematikai jellegű logikáért felelős frontális kéregben komoly idegi distressz nyomaira bukkantak a Covidban elhunytaknál. Szinte ugyanolyan mintázatokat fedeztek fel, mint a már jól ismert Alzheimer-kór esetében, és a kutatók szerint ez tehető felelőssé a fertőzés neurológiai tüneteiért. A koronavírus-fertőzés minden bizonnyal gyulladásos reakciókat keletkeztet az emberi testben, az ennek nyomán elinduló molekuláris és sejti válaszok pedig a vér-agy gáton is átjutnak, és számottevő károkat képesek okozni.

Fotó: 123rf

Az új intézkedéseket Novák Katalin, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője ismertette.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Eva Longoria szerint az emberek gyakran keresik azt az egyetlen titkot, amely garantálja a fiatalos külsőt és a jó formát – ő azonban úgy véli, ilyen „csodaszer” nem létezik. A színésznő álláspontja...
Lifestyle
A Szűznek a felgyülemlett feszültség most nem gondolati szinten jelenik meg, hanem cselekvésre is ösztönzi őt.
Sztárok
Évek óta találgatják a királyi család rajongói, vajon mikor láthatja újra III. Károly király legfiatalabb unokáit. Nos, a közeljövőben egy olyan eseményre kerülhet sor, amely akár egy régóta várt...
Egészség
Óriási gondot tud okozni, ha egy kórházi műtőben nem működik a klíma.
Lifestyle
A papírtörlő gyakorlatilag már minden háztartásban ott van, de vannak dolgok, amikre nem ezt kellene használni.
Fashion&Beauty
Mielőtt a vörös szőnyeges divatot a merész kivágások és extravagáns kreációk uralták volna, Hollywood legendás sztárjai a kifinomult elegancia, a tökéletes szabásvonalak és az időtlen nőiesség...