Egészség

Így kerüljük el a nyári gyomorpanaszokat - Hasznos tippek az orvostól

Ha megtörténik a baj

„Ha minden elővigyázatosság ellenére megtörtént a baj, hasmenés, hányás esetén fontos a diéta, megfelelő mennyiségű folyadék bevitele, láz esetén pedig a mielőbbi lázcsillapítás” – tanácsolta a szakértő. Hozzátette, hogy a gyógyuláshoz a természetes gyógymódok és készítmények is hozzájárulhatnak. Köztudott például, hogy a pirítós, a pálinka vagy akár a banán segíthet kikúrálni a kellemetlen hasmenést, de az emésztőszervi problémáinkra – baktérium-, vírus- és gombaölő hatásai miatt - megoldást nyújthat például az aloe vera is, amelyet már évezredek óta használnak a gyógyításban. „A szervezetünket alkotó körülbelül 350 féle vegyületből 240 féle megtalálható az aloéban is, illetve tartalmazza az összes vitamint, a D-vitamin kivételével” – mondta dr. Petőházi Melinda. A koncentrált aloe vera barbadensis növényi kivonatot tartalmazó ital kedvező hatással van az emésztőrendszerre, akár nagyobb mennyiségű alkohol fogyasztása után is segíthet a gyomorbántalmakon. A kapszula formában is kapható aloe vera pedig aktívan megköti a bélbe jutó méreganyagokat.

„Amennyiben állapotunk súlyos és a természetes gyógymód ellenére sem javul, mindenképpen forduljunk szakorvoshoz, mert lehetséges, hogy a gyomorbántalmak hátterében komolyabb probléma áll, mint egy gyors lefolyású, otthon is könnyen kezelhető megbetegedés” – tette hozzá a szakorvos.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ha hasznosnak találtad a cikket, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Ezekre figyeljünk a nyári folyadékpótlásnál - Hasznos tippek

Fotó, leadfotó: yourlifeyourworld.info

Oldalak

Egészség
Sztárok
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot a Most Wanted forgatása közben. A rádiós műsorvezető a minisztertől kért villámgyors segítséget, hogy kicselezze a celebeket a feszült hangulatú RTL-es...
Sztárok
Szinetár Dóra ritka nosztalgikus fotókkal lepte meg követőit, amikor felidézte a csaknem negyven évvel ezelőtt forgatott, kultikussá vált Laurin című NSZK-magyar koprodukciós film főszerepét.
Lifestyle
A takarítási szakértők szerint a boltok polcain sorakozó méregdrága vegyszerek jelentős része teljesen felesleges, sőt a túlárazott, specifikus tisztítószerek helyett a legegyszerűbb házi...
Lifestyle
A kutyák várható élettartama fajtánként meglepően eltérő lehet, ezért ha éveken át szeretnénk magunk mellett tudni négylábú társunkat, érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni a választásnál.
Sztárok
Krausz Gábor elképesztő kulisszatitkot osztott meg a Séfek Séfe indulásáról: kiderült, hogy eredetileg nem őt választották ki a TV2 népszerű gasztro-realityjének harmadik zsűritagjaként.
Sztárok
Az édesapját hiába választották nem olyan rég ismét a Premier League legjobbjának, ő inkább Szoboszlai Dominik akar lenni.