Ezek a HMPV vírus leggyakoribb tünetei: a bőrödön megjelenő figyelmeztető jel is a betegségre utalhat

A Kínából származó "új vírusnak" van egy kevésbé ismert tünete a szakember szerint, amit a bőrünkön vehetünk észre, és ami által egyből meg tudjuk különböztetni a betegséget a Covidtól vagy épp a közönséges influenzától.

Innen tudhatod, hogy HMPV-ről van szó

Mint ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, egyre több magyart dönt ágynak a súlyos panaszokat okozó vírus, mely elsőként Kínában ütötte fel a fejét: ez nem más, mint a HMPV, amely főként a gyerekeket és a legyengült immunrendszerű felnőtteket támadja. A humán metapneumovírus főleg cseppfertőzéssel, valamint szennyezett felületekkel terjed, ám a betegség egyáltalán nem új keletű: már 2001-ben azonosították, Rusvai Miklós virológus szerint pedig egy olyan kórokozóról van szó, amely évek óta jelen van, de a Covid alatt visszaszorult. A HMPV első sorban a tüdőt veszélyezteti, ugyanis légzőszervi megbetegedést okoz, tünetei pedig többnyire hasonlóak lehetnek a közönséges megfázás jeleihez, azonban az asztmát vagy épp a krónikus obstruktív tüdőbetegséget (COPD) tovább súlyosbíthatja, ha megfertőződünk ezzel a vírussal. A HMPV-nek több tünete is van, egyik pedig épp a bőrödön mutatkozhat - galériánkban találod a részleteket!

Köhögés, magas láz, torokfájás - ezek a leggyakoribb tünetek, ám ahogyan a Mirror is írja, Paul Hunter, a Kelet-Angliai Egyetem orvosi szakértője szerint a HMPV-ben szenvedő betegek az influenzával ellentétben általában nem tapasztalnak izomfájdalmakat vagy hányingert, de a betegség nem befolyásolja az íz- és szagérzékelést sem, mint például a Covid esetében.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Utazás
Az eset egy nagyvárosban történt, de sajnos egész Magyarországon kezd jellemző lenni, hogy a rolleresek túl gyorsan mennek, ráadásul figyelmetlenek is.
Home&Design
Ne hagyd az utolsó pillanatra! Ha február végéig elvégzed ezt az egyszerű, de fontos lépést, tavasszal garantáltan gyönyörű, üde és egészséges gyepben gyönyörködhetsz!
Utazás
Országos áramszünetet okozott Srí Lankán egy majomcsapat, amely bemászott egy elektromos alállomásba – írja az MTI.
Sztárok
Friderikusz Sándor nem értette, miért nem teheti fel ugyanazt a kérdést a népszerű hírességnek, amit nagynevű kollégája, a rádiósként ismertté vált Szilágyi János egyszer már elsütött.
Sztárok
A 2025-ös Grammy-gála legbotrányosabb pillanata Kanye West és felesége rendhagyó vörös szőnyegezéséhez kötődik. De mi történt volna, ha fordított a szereposztás, és nem Bianca Censori helyezi...
Sztárok
A Dallas című amerikai szappanopera a rendszerváltáskor debütált a hazai kisképernyőkön, és hamar tomboló sikert aratott. A kilencvenes évek derekán aztán jött a sorozat legváratlanabb fordulata:...