Hét életbevágó dolog, amiről tilos hazudni az orvosodnak

6. Az abortuszodról
Az abortusz az egyik legrosszabb, amit egy nő átélhet élete során, érhető tehát, ha nem szeret róla beszélni. Az orvos előtt azonban erősnek kell lenni és nem szabad hazudni: fontos információ lehet egyes betegségek kezelésénél, tünetek okainak beazonosításánál, illetve lényegi szempont például a mesterséges megtermékenyítésnél is.
7. Az utolsó kivizsgálás időpontjáról
Szintén a pontos diagnózis felállítását nehezítjük, ha füllentünk azzal kapcsolatban, mikor vettünk részt utoljára kivizsgáláson. Ez egy teljesen felesleges és értelmetlen hazugság. Az őszinteség főleg akkor fontos, ha egy egy új szakemberhez megyünk, aki az elején még abszolút nincs képben, mi a helyzet velünk.
























