Egészség

Fokozottan figyeljünk a szájhigiéniára a koronavírus idején - Íme a fogorvos tanácsai

Nem elég a kézmosás, illetve a maszk- és kesztyűhasználat, hiszen a szájüregen át a légutakba is bejuthat a vírus. Dr. Szabó László fogorvos most válaszol minden kérdésre.

Fontos tanácsok a koronavírus időszakára

A leggyakrabban a kézmosás fontosságát hangoztatják megelőzés céljából, illetve a maszk és a kesztyű használatát, azonban nem szabad megfeledkeznünk a szájhigiéniáról sem, hiszen a vírusok a szájüregen keresztül is képesek fertőzni. Dr. Szabó László, a Fixfogsor Rendelők igazgatója elmondja mire érdemes fokozottan ügyelnünk a járvány időszakában. Mivel a környező országokban semmi sem zajlik a szokványos mederben és minket, magyarokat is súlyosan érint a járvány által kialakult helyzet, iparágak, szolgáltatások állnak le és kénytelenek vagyunk szeretteinkkel kevesebbet találkozni, hogy a járvány terjedését lassítsuk. Megállítani ugyan még nem lehet, de mindannyian tehetünk a megfelelő szájhigiénia fenntartásával is a járvány terjedése ellen.

Mit gondol, miért döntöttek a Hatóságok szinte elsők között a fogászati rendelők korlátozása mellett?

A fogászati kezelések során a vízporlasztással hűtött csiszolók és fúrók, illetve az ultrahangos fogkőeltávolító készülékek használatakor vízpermet képződik, amely több órán keresztül a rendelő levegőjében maradhat. Ha a páciens esetlegesen hordozza a koronavírust, a vízpermet -mint hordozó közeg- által fokozott a fertőzés továbbadásának a veszélye. Amennyiben továbbra is folynának a fent említett fogászati kezelések, minden bizonnyal esetleges fertőzöttek is igénybe vennék a fogászati kezeléseket - még a tünetmentes időszakban. Fokozottan veszélyes beavatkozások lehetnek pl.:

  • fogak fúrása,
  • tömések,
  • fogak csiszolása,
  • fogkorona, héjkerámia pótlások készítéséhez, koronák, hidak eltávolítása,
  • ultrahangos fogkőeltávolítás.

Melyek pontosan azok a sürgősségi kezelések, melyekkel a járványhelyzetben fogorvoshoz lehet fordulni?

A fogászati sürgősségi ellátás körébe tartozó beavatkozások a fogászati ellátásról szóló 48/1997.(XII.17.)NM rendelet a következőket sorolja:

  • Fogak friss baleseti sérüléseinek ellátása.
  • Fogeredetű gyulladások ellátása.
  • Foghúzás helyének a gyulladása, illetve fogak körül kialakult ínygyulladás kezelése.
  • Szájüregi tályog megnyitása.
  • Nyelést vagy/és légzést akadályozó idegentest eltávolítása.
  • A szájnyálkahártya és az ajak gyulladásos megbetegedéseinek gyógyszeres ellátása.
  • Frissen tört állcsont nyugalomba helyezése.
  • Arcidegzsába helyi érzéstelenítéssel történő csillapítása.
  • Bármilyen eredetű szájüregi vagy szájüreg környéki vérzés csillapítása.

Igen nagy a szájon, orron keresztüli fertőzésveszély. Mi ennek az oka?

A koronavírus cseppfertőzéssel terjed, ami azt jelenti, hogy valamely testváladék hordozza a vírust. Ez a váladék lehet nyál, hurutos váladék, vagy akár csak a kilégzés során a tüdőből az elhasznált levegővel együtt távozó vízpára. Nem szükséges tehát, hogy pl. konkrétan ránk tüsszentsen valaki, elég, ha mondjuk egy liftben egymás mellett tartózkodik két ember. Ekkor már fennáll annak a lehetősége, hogy az egészséges ember valamennyit beszív a fertőzött ember leheletéből és már be is jutott a légutaiba a vírus. Ezért kell legalább 2 méter távolságot tartanunk a többiektől illetve szájmaszkot viselni.

Mit javasol a szájápolási szokások tekintetében a járvány időszakában?

Igyekezzünk maximális gondot fordítani a szájhigiéniára! Elhanyagolt szájhigiénia következtében ínygyulladás alakul ki a fogak körül. A gyulladásban lévő íny pedig tulajdonképpen kaput nyithat fertőzések számára közvetlenül a véráram felé. Amennyiben megfelelően ápoljuk a fogainkat, mentes lehet a szájüreg a gyulladásoktól, amely állapot növeli az ellenállóképességet a fertőzésekkel szemben. Úgy tudjuk, hogy a koronavírus a szájüregbe kerülés után csak bizonyos idő múlva jut tovább a légutakba. Forró italok fogyasztásával ekkor van némi esélyünk visszatartani a folyamatot, elkerülni a betegség kialakulását.

Mi a helyzet az idősebb korosztály fogászati gondjaival illetve azok járványügyi vonatkozásaival?

A járványhelyzetben a fertőzésveszélynek legjobban kitett korosztály a 60 év felettiek korosztálya. 65 éven felüliek fogatlanságának az Egészségügyi Világszervezet ajánlásai szerint 25% alatt kellene lennie, míg ez Magyarországon 50% feletti. Így elmondható, hogy a műfogsor probléma tömegeket érint. Akik műfogsort viselnek, azoknak a műfogsorukat rendszeresen tisztítaniuk kell. Rendkívül fontos, hogy most ezt a tisztítást különös gondossággal végezzék. A műfogsor is fertőződhet a vírussal, pl. nyilvános helyen történő tisztítás során, ha pl. leteszi az ember a mosdókagylóra. Amennyiben pedig a műfogsor viselőn jelentkeznek a tünetek és nem megfelelő a higiénia, akkor a fogsorról más személy által használt eszközre is átkerülhet a vírus.

Ha most mégis sürgős eset adódik és el kell valakinek jönnie, akkor milyen óvintézkedéseket kell megtennie az orvosnak és mit tegyen a beteg?

Minden rendelőben csak rendkívüli egészségügyi-biztonsági intézkedések mellett lehet dolgozni, a sürgős eseteket ellátni. Az orvosok ezeket betartják. Többféle védőeszköz van. Ilyenek a védőruházat, sterilizált kesztyű, megfelelő maszk és pajzs, illetve védőszemüveg. Egy-egy páciens távozása után a sterilizálási, fertőtlenítési protokoll meghosszabbodhat, a rendelőket átszellőztetjük, az orvosnak teljes védőfelszerelést kell cserélnie, sterilre kell váltani. Ez időigényesebb procedúra, mint egy járványveszély-mentes időszakban. Arra kérjük a pácienseket, hogy egészségesen, lázmentesen érkezzenek a rendelőbe. A páciens pedig akkor jár el megfelelően, ha most tényleg csak a sürgős kezeléseket akarja elvégeztetni és a kezelés után a lehető leggyorsabban hazamegy és otthon követi az orvosa tanácsait.

A szakember gyakorlati tanácsai a szájápolással kapcsolatban a járványhelyzet idején

  • Akinek protézise van, az a protézis ápolását megfelelő higiéniai körülmények között tegye, majd az eszközöket fertőtlenítsék és a környezetet is, amit más is használ adott esetben.
  • Rendkívül fontos a kézmosás mellett, hogy ebben az időszakban a szájápolási eszközöket egymás eszközeitől elkülönítve tároljuk.
  • Nyilvános helyen ne vegye ki a protézist. A tisztító eszközöket tartsa egy zárt tartóban vagy dobozban.
  • Fertőtlenítse a fogsorát műfogsortisztító tablettából készített oldattal, mielőtt visszahelyezi a szájába.
  • Mielőtt szájába nyúl a fogsora miatt, alaposan mosson kezet, lehetőség szerint fertőtlenítse is a kezét.
  • Körmét –ha lehet-, vágja kicsire, mivel a szennyeződések megtapadnak alatta, így a fogsorra viheti a kórokozókat.
  • Otthon általában közösen egy mosdót használunk. A cseppfertőzéssel, nyállal rendkívül nagy a fertőzés veszélye.
  • Köhögés és tüsszentés esetén takarja el a száját és az orrát behajlított könyökkel vagy papírzsebkendővel. Ezt követően azonnal dobja el papírzsebkendőt, és mosson kezet.
  • Tartózkodjon a száj, az orr és a szem megérintésétől, ezt csak kézmosás után tegye. Majd ismét mosson kezet.

Vannak tévhitek is, miszerint pl. a szájvíz megvéd a fertőzéstől. Nincs bizonyíték arra, hogy a szájvíz használata megvéd a fertőzéstől.

Azt gondolnánk, hogy az alacsony vércukorszint rendben van, ám komoly bajt jósolhat.

Fotó: Leadfotó: 123RF.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Egészség
Lifestyle
A Bika napját egy kellemetlen félreértés árnyékolhatja be. Napi horoszkóp.
Sztárok
Matthew Fox személyesítette meg Jack Shepard karakterét a Lost - Eltűntek című sorozatban, s bár akkoriban ő maga óriási népszerűségnek örvendett, ma már szinte egyáltalán nem szerepel a nyilvánosság...
Lifestyle
A mellrák korai felismerése életet menthet – több szervezet közösen hívja fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre.