Nálatok sem szeret fogat mosni a gyerkőc? Így kedveltetheted meg vele a legkönnyebben!

Ki vigyáz a gyerekek fogaira? Sem szuperhősök, sem kommandós alakulatok, sem szép tündérlányok nem őrzik a fogak épségét, a gyerekeknek és szüleiknek ezért nagyon oda kell figyelniük, hogy az első tejfogak sokáig épek és egészségesek maradjanak. S hogy mikor „mosolyognak” a fogacskák? Mutatjuk a legfontosabb lépéseket!

Nem lehet elég korán kezdeni

A rendszeres fogápolást már az első tejfogak előbújásától kezdve jó bevezetni a gyerekek életébe. A fogmosás már az egészen kicsiknél közös, játékos program lehet, és gyorsan magától értetődő rutinná válik. A legfontosabb a lefekvés előtti fogmosás, ilyenkor eltávolíthatjuk a fogakról a nem odavaló ételmaradékot, lepedéket és az abban megbúvó baktériumokat, így megelőzhető a fogszuvasodás.

Cukrok szinte mindenben vannak

Az édességek és szénhidrátok a fogak szempontjából a legveszélyesebbek, cukrok vannak ott is, ahol a legkevésbé gondolnánk. Cukrok találhatók szinte mindenben, amit megeszünk és megiszunk, beleértve az egészséges ételeket is, mint a gyümölcsök és a zöldségek. Az étkezések közötti nassolás növeli a fogszuvasodás kockázatát.

Ezen kívül a legtöbb problémáért azok a savképző baktériumok a felelősek, amelyek a szájba kerülő szénhidrátokat lebontják. A bontás során ugyanis olyan sav keletkezik, amely a fog kemény szöveteiből kioldja az ásványi sókat, főképp a kalciumot. Ez károsítja a fog szerkezetét és megágyaz a komolyabb problémáknak.

Két perc az egészséges fogakért

S hogy mik azok az alapvető rituálék, amelyek segítenek a fogaknak? Fontos, hogy naponta minimum kétszer mossunk fogat! Emellett a fogkefénk állapotát is érdemes ellenőrizni, célszerű háromhavonta, azaz évszakonként lecserélni. Ha a szálak elkopnak, ne kísérletezzünk, inkább cseréljük le. Fertőző betegségekből történő gyógyulás után is érdemes fogkefét váltani.

A fogmosási idő is fontos tényező, már csak azért is, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy a legtöbb páciensnek két percnél kevesebb idő nem elegendő a fogak alapos megtisztítására. Kutatások szerint a páciensek azt hiszik, hogy több időt töltenek fogmosással, mint amennyit valóban rászánnak, sokan már fél percnél abbahagyják. Érdekes lehet saját fogmosási időnket is megmérni!

Kreatív pályázat a fogápolásért (x)

Sajnos hazánkban a gyerekek magas százalékának rosszak a fogai, a dm Mosolygó fogacskák programja éppen ezért karolta fel a témát, s játékos formában hívja fel a figyelmet a fogápolás fontosságára. A dm programja minden évben izgalmas pályázattal készül a kisdiákoknak, 2016-ban ráadásul újdonságként megszületett a program dala, amihez a pályázati feladat is kapcsolódik.

Ebben arra kérik az elsős és másodikos osztályokat, hogy az Iszkiri zenekar szerzeményét dolgozzák fel egy kis videóban, ami egyébként játékos rigmusok segítségével mutatja meg, mi történik a fogakkal, ha nem vigyázunk rájuk. Idén 10 fődíjast jutalmaz a dm, akik egy kalandokkal teli egészségnapon vehetnek részt a budapesti Minipolisz gyerekvárosban. A 10 nyertesről idén a közönség dönt!

A dm programja minden évben népszerű az osztályok között, hiszen az első 10 ezer pályázó diák 2016-ban is fogápolási kezdőcsomagot kap. Pályázni 2016.09.15-10.12-ig lehet a www.dm-egyuttegymasert.hu oldalon. A programban a dm partnere az Unilever Magyarország Kft., ahol a vállalat fogápolási szakértője szakmai tanácsokkal is segíti a dm kezdeményezését.

A Mosolygó fogacskák dal klipjét keressétek a Minimax csatornán!

Fotó: momexp.com

Oldalak

Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás
Home&Design
Végre egy ház, amit tényleg bárhova magaddal vihetsz, felépítése ugyanis csupán 6 órába telik. A belső tereitől pedig egyenesen padlót fogsz.