Egészség

Tudtad? Valójában ezért fázunk meg a hidegben

Egy új kutatás igyekezett megválaszolni a kérdést, ami voltaképpen az ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget.

Miért fázunk meg gyakrabban, ha rossz az idő?

Adottnak és megmásíthatatlannak vesszük, hogy az őszi-téli időszakban sokkal gyakrabban és nagyobb eséllyel fázunk meg, mint az esztendő más időszakában. Olykor-olykor persze nyilván mi magunk is eltűnődünk rajta, vajon milyen okoknak is köszönhető mindez, az azonban meg sem fordul a fejünkben, hogy akár másképp is lehetne. Természetesen a kutatókat is élénken foglalkoztatja a téma, most például egy vadonatúj vizsgálat próbált meg fényt deríteni rá, miért is kínoznak bennünket sokkal gyakrabban a megfázásos tünetek a téli hónapokban.

A Journal of Allergy and Clinical Immunology nevű szaklapban megjelent tanulmány lehet az első olyan tudományos vállalkozás, ami érdemi választ ad arra, hogy a közönséges megfázás, az influenza és a koronavírus miért eredményez jelentékeny szezonális kiugrásokat, amikor egyes régiókban elromlik, hidegebbé válik az idő - írja az IFLScience nevű lap. A kutatás emellett abban is hasznunkra lehet, hogy a jövőben hatékonyabban védekezzünk e közismert betegségek ellen.

Fotó: 123rf

Lapozz, rögtön folytatjuk!

Oldalak

Egészség
Sztárok
Szandi szívesen mutatja meg a közösségi médiában, hogyan cseperedett érett férfivá a fia. Most Franciaországban élvezik az életet.
Sztárok
Hamarosan új műsorvezető párokkal, köztük Marics Petivel tér vissza a TV2 képernyőjére a Zsákbamacska című game-show. A keddi sajtótájékoztatón a ValMar duó énekese a forgatáson szerzett élményei...
Sztárok
Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagja ismét bebizonyította, hogy csak a tudományos fejlődést tartja szem előtt.