Egészség

Ételek, melyekkel rosszul indul a napod

Mindenes nagy rántotta

Milyen jól is esik az embernek, ha öt-hat tojásból csinál rántottát és hozzáüt még ezt-azt. Egy kis szalonnát, kolbászt, hagymát. Majd az egész produkciót lekíséri egy nagy szelet fehér kenyérrel. Egy ilyen reggeli nem hangzik rosszul, ha utána van időd ejtőzni, úgy két-három órán keresztül. Na, de kinek van erre ideje hétköznap reggelente? Egyértelmű, senkinek! Bár az energiát megkapod a „szuper-rántottától”, ám az emésztési folyamatok nem mennek csak úgy egyik percről a másikra végbe. Figyelj tehát a minőség mellett, a mennyiségre is!

Gyorséttermi reggelik

Mielőtt lemondanál a gyorséttermi reggelikről, azért egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni és figyelni a hatást. Az biztos, hogy utána nem fogsz rá vágyni még egyszer, mivel az elfogyasztott étel után nagyjából harmincöt-negyven perccel, már majd ki fog lyukadni a gyomrod. Ráadásul az olajos lében kisütött „reggelik”, szeretik magukba szívni sülés közben a környezetüket, a tested viszont nem igazán tolerálja az ilyet. Nyomott közérzet és állandó éhségérzettel fogsz küzdeni. Megéri így elrontani a napodat?

Dobozos cukrozott gabonapelyhek

Igazi cukorbomba a javából, amitől soha nem fogsz jóllakni és még a fogaid is roncsolod. A dobozokon feltüntetett optimális mennyiség, soha nem fogja kielégíteni a reggeli étvágyadat. Akkor pedig mi értelme enni? Azért, mert finom? Egy-egy szem a vágy csillapítására nagyszerű, de tápértéke sajnos nincsen. Csak a már említett üres kalóriákat tartalmazza.

Ha hasznosnak találtad az írást, kérlek oszd meg másokkal is, vagy nyomj egy lájkot!

Még több egészséges étkezés: Katt ide, vagy ide!

Képek: mrbreakfast.com, blog.echolife.com.au, darwinfoodies.com, mirror.co.uk, hlakanobakery.wozaonline.co.za

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Egészség
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...
Lifestyle
Ha megértjük, hogyan működnek a támadások, felismerjük a jeleket, és időben cselekszünk, akkor a telefonunk biztonságban maradhat.
Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van egy nyári estén, mint amikor a szúnyogok lakomát csapnak rajtad. A csípés ugyan csak néhány másodpercig tart, a viszketés viszont órákig vagy akár napokig is...
Lifestyle
A konyhai maradékok megmentésének és a tudatos élelmiszer-tartalékolásnak a fagyasztás az egyik leghatékonyabb eszköze. A szakértők szerint azonban óriási hibát követünk el, ha bizonyos alapanyagokat...