Elektromos cigi - Tényleg egészségesebb?

Egyre kevesebb hely van, ahol hódolhatnak a dohányzók szenvedélyüknek. Ennek köszönhetően folyamatosan nő az e-cigarettát használók száma mint bárhol szívható és kapható alternatíva. Ez a módszer most igazán nagy népszerűségnek örvend, de nézzük, menyire ártalmas vagy ártalmatlan is ránk.

Hihetetlen gyorsasággal terjedt el az e-cigit használók száma, és ugyanilyen gyorsan indultak el a róla szóló pletykák is. Vannak országok, ahol a natúr cigivel ellentétben már tiltólistán szerepel ez a termék - annak ellenére, hogy bizonyítva lenne egészségtelensége.


A másolat:

Nemcsak a külseje ugyanolyan, mint az eredetié, de remekül imitálja annak használatát is a füsttel. A füst valójában vízgőz, amit egy aprócska akkumulátor működtet. Ez a kis szerkentyű felmelegíti a beletöltött folyadékot, amit számos ízben megkaphatunk, sőt, nikotinnal dúsított változata is van már. Pontosan ezért ajánlják a leszokás segítésére is, hiszen az adagokat folyamatosan csökkenthetjük. Bár nekünk kétségünk van e felől, hiszen a függőséget nemcsak a nikotin, de a berögzült mozdulatsor is okozhatja.

A legegyértelműbb érv mellette, hogy nem, vagy csak kicsit rákkeltő hatású. A szigorú törvények folyamatos bevezetésével pedig valóságos öröm a dohányzónak, hogy zárt térben, ebéd után, kávé vagy italozás közben is füstölöghet a nemdohányzó barátai mellett.


Veszélyei:

A nikotinos változathoz tartozó patron óriási dózisú nikotint tartalmaz, így egy rosszul működő vagy használt e-cigi akár halálos mennyiségű nikotint is juttathat szervezetünkbe.
A legmeglepőbb talán az a tény, hogy nincs szabályozva a vásárlóközönség kora. Így akár egy 13 éves is vásárolhat nikotinos patronnal ellátott e-cigit.
 

Oldalak