A Te babád is egy igazi szakértő - Tudd meg, hogy miben!

Akárcsak a felnőtteknek a legkiválóbb selyem viselése, a babáknak is jóleső érzés az őket körülölelő puhaság. Mint minden szakértő, ők is mindig a legjobb dolgokat keresik az életben, imádják a kényelmet, ha puha dolgok veszik körül őket, és egyenesen odavannak a bőrüket fedő lágy anyagokért. (x)

Feljődési előnyt jelent számukra

“A bőr és az érintés fontos szerepet játszik a csecsemők fejlődésének és kötődésének kialakulásában. A babák eleinte a bőrükön keresztül, tapintással ismerkednek a világgal; az ismerkedés ilyen formája nemcsak az anyukához való kötődést segíti, de egyben a legalapvetőbb eleme is a babák szociális, érzelmi, egészségi és agyi fejlődésének.”- mondja Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke.

“Az érintés a kapcsolatteremtés első formája, az első szeretetnyelv a szülők és a baba között. Ahhoz, hogy ezeket a pillanatokat a legmélyebben átélhessék, a bőrnek védettnek kell lennie. A megfelelő pelenka az egyik legfontosabb választás, amit a baba bőréért tehetünk.”

Mintha csak simogatna

Éppen ezért alkotta meg nemrég a Pampers Premium Care az eddigi legpuhább pelenkáját. Az új 5-csillagos védelmet nyújtó Pampers Premium Care a legfinomabb, selymes tapintású anyagokból készül, olyan a bőrnek, mintha csak egy kisbaba bőrét cirógatnád. A pelenka fedőrétege jól szellőző, légáteresztő anyagból készült, így a kisbaba szinte a bőrén érezheti édesanyja érintését, a tökéletes illeszkedést pedig a rugalmas derékrész biztosítja.

A puhaság mit sem ér szárazság nélkül

A Pampers tudja, hogy a legkitűnőbb puhaság mellett a bababőr szárazon tartása éppen olyan elengedhetetlen. A Pampers által kifejlesztett nedvességfelszívó csatornák egy teljesen új technológia. Olyan csatornákat és kamrákat alakítottak ki, melyek együttműködnek akár egy vízvezeték rendszer, amely ciszternába gyűjti össze az esővizet. A csatornák segítenek egyenletesen eloszlatni a nedvességet a kamrákban, így azok biztonságban, a baba bőrétől távol tárolják azt. Az új, selymesen puha fedőréteggel együttesen a Pampers Premium Care pelenkák akár 12 órán át tartó szárazságot nyújtanak.

Új, 5-csillagos védelem:

_____1. Selymesen Puha Fedőréteg: a kisbabát selymes puhaságba burkolja, speciálisan a _______bőr védelmére tervezve, ahogy azt minden kisbaba megérdemli,
_____2. Nedvességfelszívó csatornák: segítenek a nedvességet egyenletesen eloszlatni,
_____3. Nedvességjelző csík: jelzi, ha elérkezett a pelenkacsere ideje,
_____4. Légáteresztő anyagok: egy jól szellőző, légáteresztő fedőréteg, hogy a kisbabák _______minden cirógatást érezhessenek,
_____5. Rugalmas oldalak: különleges formatervezésű övrész a tökéletes illeszkedéshez, _______és a köldökrész védelméhez.

A szeretet pillanatai a Pampers-szel

Oldalak

Lifestyle
Nincs szükséged csodadiétára, se önsanyargatásra. 5 szempontot kell figyelembe venned és a várt eredmény nem marad el.
Lifestyle
Te sem vagy elégedett magaddal odalent és félsz attól, hogy a pasinak csak egy bizonyos "típus" tetszik? Lássuk, mit mondanak erről ők maguk.
Fashion&Beauty
Bár a korral járó változásokat olykor nehéz lehet elfogadni, sokszor valójában ebben rejlik a kulcs, ami a fiatalos, sugárzó külső megjelenéshez vezet.