Gyakrabban kell cserélni az ágyneműhuzatot, mint gondolnád: halálos kimenetelű betegségekhez is vezethet, ha nem teszed

Tüdőgyulladás, vakbélgyulladás, gonorrhoea
Egy felmérésből kiderült, hogy a britek harmada évente csak egyszer mossa ki az ágyneműjét, ami igencsak megdöbbentő adat, főleg a tanulmányokat figyelembe véve, melyek kimutatták, hogy az ágynemű ritka cseréje óriási egészségügyi kockázatot jelenthet, mivel nem sok időbe telik, hogy a matracok kórokozók forrásává váljanak. A kutatók szerint ez számos, sok esetben halálos betegség kialakulásához is vezethet, ilyen például a tüdőgyulladás, a vakbélgyulladás és a gonorrhoea. A Bed Kingdom alvásszakértői szerint szervezetünk minden éjszaka megszabadul különböző testnedvektől, olajtól és több ezer elhalt bőrsejttől alvás közben, ezek pedig vonzzák a poratkákat, melyek nemcsak allergiát, asztmát és ekcémát okozhatnak, hanem az előbb felsorolt három betegséget is. Ha például széklet kerül a huzatra, az súlyos allergiás reakciót is okozhat egyes embereknél. „A tünetek közé tartozhat a köhögés, a tüsszögés, bőrkiütések, szemviszketés és az orrfolyás is. Ezért előnyös, ha hetente egyszer kimossuk az ágyneműhuzatot” – állítja a Cleveland Clinic bőrgyógyásza, Alok Via. „Ha hagyod, hogy az elhalt hámsejtek „megpihenjenek” a lepedődön és a huzatok belsejében, a baktériumok elszaporodhatnak, ha pedig visszakerülnek a bőrre, az szőrtüszőgyulladáshoz is vezethet” – tette hozzá a szakértő. A Staphylococcus aureus a veszélyesebb baktériumok közé tartozik, ugyanis fertőzőbb, mint más fajták, és szorosan összefügg olyan súlyos egészségügyi állapotok kialakulásával, mint a tüdőgyulladás. Ha pedig egyes baktériumok vagy paraziták az ágyneműről az emésztőrendszerbe kerülnek, akkor a másik kockázat, amivel szembe kell néznünk, az a vakbélgyulladás.
A Covid-19 a legfontosabb emberi szervben okoz hosszú távú, radikális változásokat - derített rá fényt egy friss kutatás.
























