A lélek harmonizálása Müller Péterrel - Neked is ott a helyed vasárnap a Harmónia Átriumpatikában!

2013. szeptember 1-jén 10:00 és 22:00 óra között mindenkinek ott a helye a Harmónia Átriumpatikában. Megéri ellátogatni az Ybl Palotába vasárnap, hiszen ott megtalálhatók lesznek a harmónia megteremtésének kellékei, eszközei, módszerei. Az érdeklődőket rengeteg kiállító, illetve érdekes és hasznos előadások várják - minden, ami a harmonikus élethez szükséges, egy helyen. Ne hagyd ki te sem!

A szervezők a hangsúlyt elsősorban a gyakorlati oldalra fektetik, a megvásárolható termékekre és az azonnal hasznosítható információk átadására. A kiállítás és vásár mellett fontos szerepet kapnak a pódiumbeszélgetések. A nap háziasszonya pedig nem más, mint Dobó Kata lesz!

A meghívott szakemberek - köztük Müller Péter - érdekfeszítő előadásokat tartanak majd az egészség megőrzéséről, az alternatív táplálkozásról és gyógyászatról, valamint bemutatják napjaink korszerű diagnosztikai és mérőműszereit, illetve olyan szellemi irányzatokat és mozgásterápiákat ismertetnek, amelyek hasznosak lehetnek az útkeresőknek, akik szeretnének testi és lelki szinten egészségesnek maradni, vagy éppen gyógyulni és megújulni vágynak.

Hajgyógyászat és mérgek a kozmetikumokban

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Délelőtt a Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem alapítója és igazgatója, Farkas Lőrinc Imre egészségfilozófiai előadásával veszi kezdetét a Harmónia Átriumpatika, majd őt Borsányi Andrea követi, aki a hajgyógyászat rejtelmeibe kalauzolja el az érdeklődöket.

Varga Csaba metafilozófus és társadalomtudós Isteni gyöngédség a szeretetben és a szerelemben című előadásának témája az önmagunk és társunk, párunk, valamint más emberekhez való szeretetteljes viszonyunk, amely az alapja a egészségnek befelé és kifelé egyaránt.

Antal Vali nem kevésbé érdekes témáról beszél majd, az elismert bionom hatóanyag elemző és életmód tanácsadó ugyanis a kozmetikumainkban fellelhető mérgekre mutat rá, és ígérete szerint felhívja majd a figyelmünket arra is, hogy miért ne legyünk naivak ezt a témát illetően!

A rendezvényen bemutatkozik a Guna milánói székhelyű olasz gyógyszergyár is, délután Dr. Lukács István orvos olyan olyan megoldásokról beszél, amelyek hatékonyak a mozgásstervi fájdalmak csökkentésben és közben nem okoznak súlyos mellékhatásokat. A homeopátiás gyógyszerekről Dr. Nagy Mátyás tart előadást, őt pedig az Anahita Jóga és Szellemi Központ vezetője, Szilasi Márti követi, aki egy beszélgetést vezet a Theta Healingről.

A lélek harmonizálásának gyakorlata Müller Péterrel

Müller Pétert valószínűleg egyik olvasónknak sem kell bemutatni, aki így foglalta össze, hogy mire is számíthatunk tőle vasárnap délután: „előadásaimon nem gondolatokat közlök, hanem olyasféle sugárzást, amit az írott szövegek nem adhatnak vissza. A lélek harmonizálásnak a gyakorlatáról fogok beszélni, s megpróbálom bemutatni.” A népszerű író előadását és új meditációs technikájának bemutatását követően Dobó Katával beszélget a „Lélek színpada” témában, majd dedikálja a könyveit.

A délután programok is sok érdekességet tartogatnak: öt órától a Kelet-Nyugat Kutatóintézet biofizikai terápiakutatás vezetőjét, Varga Lászlót hallgathatjuk meg, aki a pulzáló mágneses terek és a fototerápia sejtekre gyakorolt hatásáról és ezen módszerek alkalmazásáról a gyógyításban beszél majd.

Cser Zoltán, a Tan Kapuja Buddhista Egyház ügyvivőjének és a Buddhista Főiskola rektor helyettesétől megtudhatjuk, hogyan harmonizáljuk a test, a lélek és a szellem elemeit.

Az elmúlás témaköre is szerepet kap a rendezvényen: Dr. Muszbek Katalin, pszichológus és a Hospice alapítvány orvos igazgatója azt a kérdéskört vizsgálja meg, hogy hogyan találja meg a beteg és a családja a békességet az élet végén, és hogy van-e jó halál.

Ezt követően egy kerekasztal beszélgetés lesz, melynek résztvevői az életünket meghatározó kódokról osztják meg gondolataikat.

A sokoldalú programot egy lounge zenei "after party" zárja, ahol a kellemes, levezető hangulatban megismerkedhetünk a kiállítókkal, beszélgethetünk, megvitathatjuk a felmerült kérdéseinket.

Jegyárak: Teljes árú belépőjegy: 1000 Ft/ fő, melyből 500 Ft a helyszínen lefogyasztható. 14 éves korig a belépés díjtalan.

Csatlakozz te is az eseményhez a Facebookon!

A rendezvényről további információt ide kattintva találsz: sensationevent.hu

Oldalak

Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...