Hihetetlen, mit tiltottak gyerekként Vilmosnak és Harrynek karácsonykor: évekig így kellett tölteniük az ünnepet

Megszokott, hogy a brit királyi család tagjai számos meglepő szabályt követnek, ám az egyik karácsonyi protokolljuk mind közül az egyik legfurcsább.

II. Erzsébetnek szigorú előírásai voltak

A királyi családtagoknak évtizedek óta bevett szokásuk, hogy az ünnepek közeledtével összegyűljenek Balmoral kastélyában, ahol a családtagok együtt töltik a karácsonyt, távol a világ zajától. Az életüket meghatározó előírások azonban ezekben a napokban is ugyanúgy érvényesek, mint bármikor máskor az évben, sőt: erre az időszakra külön szabályoknak is meg kell felelniük – ilyen például az, hogy nem szabad egymást drága ajándékkal meglepniük, és a televíziót is tilos bekapcsolniuk. A hétköznapi emberek számára furcsának tűnhet továbbá, hogy a több tíz fős ünnepség során addig senki nem térhet nyugovóra, míg az uralkodó elsőként el nem vonult aludni, emellett létezik egy olyan különös regula is, ami Vilmos és Harry hercegekre vonatkozott gyerekkorukban.

A részletekért kattints a galériára!

Vilmos és Harry hercegek gyermekkora jóformán minden tekintetben eltért a kortársaikétól, ez alól pedig a karácsony sem volt kivétel – egy nem mindennapi szabály ráadásul sokáig korlátozta őket a szeretet ünnepén.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Tim Graham Photo Library via Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Egészség
Úgy néz ki, hogy a magyarok tojásfogyasztása egy kicsit visszaesett. Ez a drágulás miatt is előfordulhat, de más dolgok is állnak a háttérben. Annyi biztos, hogy a tojás még mindig rendkívül...
Utazás
Akármilyen modern autónk is van, a tolvajoknak mindig lesznek friss trükkjeik, hogyan törjék azt fel, vagy lopják el a gépjárművet.
Fashion&Beauty
A 2025-ös tavaszi szezonban a farmernadrágok terén izgalmas újítások és a visszatérő klasszikusok is egyaránt megjelennek. Egy jól megválasztott farmer a ruhatárad egyik legfontosabb alapdarabja, ami...
Lifestyle
Sok matematikus el szoktak mondani, hogy nem éri meg lottózni, mert minimális esélyünk van arra, hogy megnyerjük a főnyereményt. Most olyan baki történt a lottósorsoláson, ami után a játékosok...
Sztárok
A Nagy Duettből ezúttal Nagy Feró és Molnár Anikó estek ki. A nézők már az előző adásban is támadták őket, de még a kiesés után sem fogták vissza magukat.
Lifestyle
„Még egy kávé belefér” – ismerős mondat, ugye? De mi van, ha az utolsó csésze már többet árt, mint használ?