Magyar nagyik meséltek: Ilyen volt a karácsony az ő gyerekkorukban

A meglepetés csodája

„ A szüleink földműveléssel foglalkoztak, így a fához könnyebben jutottak talán, mint mások. De mi ezt a húgommal sosem láttuk, mert tudniillik, minket megleptek. 24-én reggel mikor felkeltünk, már a tisztaszobában, az asztalon, feldíszítve ott volt a fa. Egyszer a húgom észrevette, hogy az egyik díszt már látta valahol, így az ünnepek után kutakodtunk otthon és megtaláltuk a díszeket rejtő dobozt. Akkor jöttünk rá, hogy a varázslat mögött bizony a szüleink és a nagyobb testvéreink álltak, de nem szóltunk sose, hogy már tudjuk az igazat. Télen az apánk házakhoz járt disznót vágni, így sok hurka és kolbász volt otthon, karácsonykor is ez került az asztalra. Ami nagyon mély nyomot hagyott bennem még, hogy az éjféli misére bizony a gyerekeknek is menni kellett, ha aludtunk, felkeltetek minket. Én az 50-es évek elején voltam gyerek, de az a csodálatos dolog ért engem és a kishúgom, hogy kaptunk egy-egy babát. Ez hatalmas kincs volt akkoriban, legfőképpen azért, mert tudtuk, hogy mennyit dolgoztak érte és mennyire nehéz lehetett beszerezni. Igazság szerint most visszagondolva nem is tudom, hogy csinálták" – Margit néni 76 éves, nagykátai büszke dédnagymama.

Oldalak

Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?