A 11 legvarázslatosabb karácsonyi rajzfilm – Megható és tanulságos történetek nem csak gyerekeknek

Himaláyai karácsony (2012)

Ha valami újdonságra vágyunk, akkor nézzük meg a két rosszcsont jetikölyök kalandjait, akik apjuk tanácsa ellenére elkószálnak otthonról, és hirtelen a városban találják magukat. Itt összebarátkoznak egy családdal, és egy mesebeli karácsony részesei lehetnek, de közben apjuk is veszélybe kerül, hiszen a megmentésükre indult.

A Mikulás-mentőakció (2013)

A Mikulásnak az évek során rengeteg újítást be kellett vezetnie, most például már a Mikitech cégbe tömörülve dolgoznak, ami sorra fejleszti ki az új eljárásokat. Például, egy hologramot, ami elrejti az Északi Sarkot és egy időgépet, amivel a Télapó egyetlen éjszaka alatt az összes ajándékot kiszállítja. Egy gonosz, Nevil azonban meg akarja szerezni, Bernát, a manó pedig igyekszik megmenteni a karácsonyt.

Jégvarázs (2013)

Nekem egyértelműen ez a viszonylag új, zenés karácsonyi mozi a kedvencem, és szerintem a Jégvarázs az egyik legnagyobb bizonyíték arra, hogy az animációs filmeket egyáltalán nem csak a kicsik élvezik. A főszereplője Elsa hercegnő, aki egy átoknak köszönhetően csupán egyetlen érintéssel jégbe tudja borítani a birodalmát, és testvére Anna, aki Olaffal a vicces hóemberrel igyekszik megmenteni önkéntes száműzetésbe menekült nővérét.

A legviccesebb karácsonyi filmek családi estékhez

Ha a rajzfilmeket már mind megnézted, akkor itt az ideje, hogy a legviccesebb mozikat is végignevessétek a családdal! Mutatjuk is azokat az ünnepi vígjátékokat, amiket semmiképpen nem hagyhattok ki!

Fotók, leadfotó: torrentcity.com, fdbl.pl, whyberwin.com

Oldalak

Szólj hozzá Te is!