Viszonzatlan szerelem - Hogyan éljük túl?

Ha már Veled is előfordult, hogy szerettél valakit, aki mindezt nem viszonozhatta, már tudod, az egyik legfájdalmasabb érzésről van szó, amit csak ember érezhet. Cikkünkben a plátói szerelem témáját boncolgatjuk.

A viszonzatlan szerelem az egyike azoknak az érzéseknek, melyek során a legelveszettebbnek érezhetjük magunkat, ugyanis a szeretett férfitől egy láthatatlan fal választ el minket. Mindemellett hiába lebeg szemünk előtt a racionalitás, hogy márpedig nem szerethetjük a másikat, a szívünk ellenkezik. Szeretnénk odabújni a másikhoz, megosztani vele érzéseink, átadni önmagunk. Folyton csak az Ő társaságára vágyunk, s olyan, mintha minden pillanatban mellettünk volna, s a többi hímneműt szinte már észre sem vesszük az utcán. Egyszerre érzünk nagy örömöt és mérhetetlen fájdalmat. Az utóbbit azért, mert hiába hisszük, nagyszerű párost alakíthatnánk, a valóságban nem teljesülnek vágyaink.

Miért nem lehet a miénk az áhított férfi?
Több oka lehet annak, ha viszonzatlan szerelemben van részünk. Az egyik leggyakoribb eset, amikor semmilyen akadály nem gördülne elénk, „csupán” annyi, hogy nem szeret minket viszont a piedesztálra emelt férfi. Talán kedvel minket, talán még tetszünk is neki, s még be is indíthatjuk a fantáziáját, azonban komolyabb párkapcsolatot nem tud elképzelni velünk.

Ettől az egyébként is bonyolult szituációtól akadnak persze még kacifántosabb plátói szerelmes sztorik is. Előfordulhat ugyanis, hogy az áhított férfi oly mértékben vonzódik hozzánk, hogy akár még komoly kapcsolat is lehetne a történetből… ha nem lépne fel a feltételes mód, például egy barátnő vagy éppen egy feleség személyében. Igen, sajnos megeshet, hogy akaratunkon kívül olyasvalakibe szeretünk bele, aki bizony már foglalt, talán gyermekei is vannak. Ez esetben hiába érezzük, hogy izzik közöttünk a levegő, az eszünkre kell, hogy hallgassunk, hacsak a szeretett férfi minket nem választ. Azonban a „háromszögek” esetében ritka, hogy a kiszemelt igen bátor döntést hozzon, s egy új szerelem lehetősége miatt fenekestül felforgassa addigi életét.

Mit tehetünk?
Ha egy kicsit is látunk esélyt arra, hogy a másik fél viszont szeressen minket, s az életünk közösen folytassuk tovább, harcoljunk érte – azonban csak addig, amíg mindez nem jár önmagunk feladásával. Ha viszont feleség és gyermekek is szerepelnek a történetben, nem szabad önzőnek lennünk, sajnos le kell, hogy mondjunk szerelmünkről. Amennyiben erős kötelék van a számunkra nagyon kedves férfi és mi közöttünk, viszont barátnője, netán jegyese van már, a kiszemeltünk feladata, hogy felismerje, merre húz igazán a szíve.

Amint érzékeljük, hogy az elképzelt szerelem nem valósulhat meg, a mi érdekünkben próbáljunk meg minél erősebbek lenni, s a szívünkkel szemben az eszünk érveit részesítsük előnyben. Ha ugyanis beleéljük magunkat olyan szenvedélybe, ami nem teljesülhet, csak sóvárogni fogunk, elzárva magunkat újabb lehetőségektől. A viszonzatlan szerelem pillanatában ugyanis nehezen látunk ki az elénk vetülő érzelmes képek ködéből, de tudatosítanunk kell, hogy nem egyetlen férfi élhet ezen a bolygón, aki iránt komoly érzelmeket táplálhatunk. Ha nem is találkozunk sok olyan emberrel, akivel igazán összhangban érezzük magunk, mindenképp megjelenhet még az életünkben valaki, aki nagy meglepetéseket okozhat – a szó legpozitívabb értelmében. Csak észre kell, hogy vegyük, és nyitott szívvel kell fordulnunk felé. Talán még többet is adhat számunkra, mint az a férfi, akiért epekedünk, de nem lehet a miénk. Meg kell értetnünk magunkkal, hogy csak is egy „húsvér” ember mellett lehetünk igazán boldogok, aki teljes mivoltában a miénk lehet, aki szeret minket, mellettünk áll, és akivel bármikor szeretkezhetnénk kedvünkre, anélkül, hogy bűntudatot éreznénk. Mert ugye még véletlenül sem szeretnénk, ha csak a „másodhegedűs” szerepét kaphatnánk meg?

A gyógyír
Milyen kár, hogy szerelmi bánat ellen nem létezik szó szerinti orvosság, azonban mi mégis tehetünk azért, hogy ne sérüljünk meg nagyon a rossz érzések által. Erőt kell merítenünk, hogy elfeledhessük a másikat. Persze, ez nem minden esetben jelenti azt, hogy mindenképp meg kell szakítanunk a kedvessel minden kapcsolatot.

Vigyáznunk kell viszont, hogy ne jelentsen kísértést, önáltatás tárgyát, mivel a „happy end” lehetősége most csak a mi forgatókönyvünkben szerepel. Néha talán eszünkbe jut majd a férfi (ez természetes), felidézünk egymással eltöltött perceket, sorra vesszük a pozitív tulajdonságait, s mindez örömmel tölt el bennünket, mindaddig, amíg be nem kapcsol a vészriasztónk, hogy ezeket az érzéseket bizony sürgősen el kell hesegetnünk.

El kell hinnünk, hogy átélhetünk még viszonzott szerelmet, s meg is érdemeljük azt. A gyötrő érzés pedig, ha másra nem is, arra mindenképpen jó, hogy átértékeljük az eddigi tapasztalatainkat, s még erősebbé váljunk. Semmiképp ne hibáztassuk önmagunk, és ne mondogassuk magunkban, hogy hiába szerettünk, és csak egy újabb darabka tört le a szívünkből. Úgy kell hozzáállnunk, megismertünk valakit, aki talán nagyon értékes ember, és általa tanultunk újra valamit, amitől többek lettünk. Végső lépésként el kell fogadnunk, hogy ennyi történt, és hiába fájdalmas, le kell tennünk lélekben azt a bizonyos pontot az ügy végére. Ezzel a belső „rituáléval” bezárjuk a kaput, de egyúttal kinyitunk egy másikat…