Bed&Love

Valóban elhízunk a boldog párkapcsolattól?

Minél nagyobb a boldogság, annál több a súly

Egy amerikai kutatás azt is bebizonyította, hogy minél elégedettebbek vagyunk a súlyunkkal, annál többet hízunk. A kutatók 169 friss házas párt vizsgáltak négy éven át, és megállapították, hogy a boldogság egyenes arányban áll az elhízással.

Hasonló alak

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A kutatók azt is megállapították, hogy a párok formája nagyon hasonlóvá alakul át. Ez azonban már a párválasztás során megalapozódik, mert a soványak általában soványakat, a teltebbek pedig teltebbeket választanak párjuknak.

Tegyél ellene!

Attól, hogy a közös hízás már tudományosan is bizonyított, még nem kell nekünk is áldozatául esnünk, hiszen tehetünk ellene.

A legjobb, ha párunkkal közösen járunk el edzeni. Így még több időt lehetünk együtt, és még a plusz kalóriákat is elégetjük. Az is segíthet, ha a megszokott gyorsételek rendelése helyett közösen főzünk valamit, ami egészséges, és legalább annyira finom, mint a pizza.

Ha pedig már felszökött néhány kiló, és szeretnénk leadni, beszéljük rá párunkat, hogy diétázzon velünk együtt. Mégiscsak könnyebb együtt szenvedni egy kicsit a jó alakért, mint egyedül koplalni, és nézni, ahogy szerelmünk éppen egy nagy hamburgert eszik.

Ismerd meg az önzetlen párkapcsolat ismérveit!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Bed&Love
Sztárok
A színésznő-énekesnő és párja, Pazicski Tibor készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. A köztük lévő korkülönbség egyáltalán nem áll a boldogságuk útjába.
Sztárok
Az RTL sztárhíradósa, Erős Antónia tényleg járt a közmédia épületében, és megindultak a találgatások, hogy miért.
Lifestyle
A Skorpió életében egy régi emlék ma teljesen váratlanul bukkanhat fel, talán egy dallam, egy illat vagy egy ismerős hely kapcsán. Olvasd el te is napi horoszkópod!
Lifestyle
A Semmelweis Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett a lakossági egészségnevelésben: elindította a „Semmelweis HELP a tányéron” elnevezésű edukációs sorozatát.
Home&Design
Nem elég, ha egy törölközőről azt állítják, hogy gyorsan szárad, muszáj alaposan megvizsgálni.
Lifestyle
Nyáron nagy megterhelésnek volt kitéve a hűtő, és biztosan nőtt a fogyasztása is.