Bed&Love

Sellőfétis és ágyékon rúgás: Perverz lista arról, miket kérnek az örömlányoktól

Ölelgess meg!

„Egy időben úgy éreztem, engem igazából azért fizetnek, hogy idegen embereket ölelgessek. Sokan ugyanis nem egyszerűen szexre vágynak, hanem egy kis intimitásra, arra, hogy megnyílhassanak valakinek” – árulta el Hannah.

És egy jól irányzott rúgással…

„Nem vagyok igazi szexmunkás, de egyszer egy férfi megkért, hogy rúgjam teljes erőből ágyékon. Megtettem, ő pedig fizetett érte 10 ezer forintot. Életemben még ilyen könnyen nem kerestem ennyi pénzt! Később ezt még számtalanszor megtettem, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy ennek bizony van piaca… Az összejött pénzből elmentem egy 20 napos vakációra Európába” – mesélte nevetve Jennifer.

A férfi, akinek acélból van a lábfeje

„Volt egy vendégünk, aki rendszeresen járt hozzánk és mindig ugyanazt kérte. Ilyenkor ruhástól rá kellett ülnünk a hasára és történeteket hallgatni arról, hogyan gázolt át rajta egy csinos nő autóval. Egy este az épület előtt várt rám, kérte, hogy tényleg hajtsak át az autómmal a lábán. Én nemet mondtam, de neki valahogy sikerült a kocsim alá kerülnie. Nem sérült meg, másnap megint ott volt…” – emlékezett vissza a kissé bizarr és ijesztő esetre Lisa.

Leadfotó és fotó: 123rf.com

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Bed&Love
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!